Lassulva, de még mindig esik az építőipar

Vágólapra másolva!
Júliusban a korábbi hónapokban megfigyeltnél kisebb volt az építőipari termelés hosszabb ideje tartó csökkenése, de a talpra állás a jelek szerint még odébb van - derül ki a KSH adataiból.
Vágólapra másolva!

Az építőipari termelés volumene 2010 júliusában 4,6 százalékkal csökkent a 2009. júliusihoz képest. Az év első hét hónapjában a termelés összesen 12,3 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az épületek építésének volumene 3,1 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál - a növekedésben ipari, kereskedelmi és felsőoktatási épületek építésének is szerepe volt.

Az egyéb építményeken végzett munka továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől: júliusban 11,2 százalékkal kisebb volt a 2009. júliusinál, elsősorban az útépítés jelentős visszaesése miatt, amit a közműépítés emelkedése nem tudott ellensúlyozni. Az előző évi bővülést okozó, költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött.

Az év első hét hónapját nézve az épületek építése 10,2, az egyéb építményeké 14,7 százalékkal esett vissza tavalyhoz képest. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, a júliusban kötött új szerződések volumene viszont 23 százalékkal kisebb volt. A jelentős visszaesés a 2009 júliusában út- és vasútépítésekre kötött nagyértékű szerződések miatti magas bázis következménye.

Négy év alatt 40 százalékkal esett vissza a teljesítmény

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) idén az építőipar 12 százalékos visszaesésével számol még a tavalyi nagyon gyenge teljesítményhez képest is - mondta Koji László, az ÉVOSZ egyik alelnöke csütörtökön az MTI-nek. 2006-hoz viszonyítva 40 százalékkal zsugorodott a magyar építőipar teljesítménye - tette hozzá.

A szakember szerint hiába növekszik az új szerződések, valamint a szerződésállomány volumene, azt kell nézni, hogy valójában mennyi valósult meg a beruházásokból. Az ÉVOSZ számításai szerint az utóbbi négy évben a már leszerződött projektek közül 1200 milliárd forintnyi munka nem, vagy nem az előzetesen tervezett értékben valósult meg, nagyrészt a recesszió miatt.