Úniós pénzből fejlesztett a hídgyártó

Vágólapra másolva!
Hídelemek gyártására alkalmas csarnokot épített a mosonmagyaróvári Motech Kft., a 361 millió forintos beruházás harmadát uniós forrásból biztosították.
Vágólapra másolva!

Felépült a közel 3400 négyzetméteres, hídelemek gyártására alkalmas csarnok, amelyet a Motech Acélszerkezet- és Gépgyártó Kft. építtetett 361 millió forintból, európai uniós támogatással Mosonmagyaróváron - közölte Németh Gyula többségi tulajdonos és ügyvezető.

Az építéséhez 92,5 millió forintot, a beruházási költség 35 százalékát nyerte el a társaság a Nyugat-dunántúli Operatív Program telephely-fejlesztési pályázatán. A csarnok 40-50 tonnás acélszerkezetek gyártására lesz alkalmas, a fejlesztést a tervek szerint szeptemberben befejezik - ismertette az ügyvezető.

A Motech árbevételének 90 százaléka Nyugat-Európából származik. Az idén a tavalyinál kevesebb a megrendelés, emiatt várhatóan mintegy 15 százalékkal lesz alacsonyabb a társaság árbevétele az előző évi 2,4 milliárd forintos forgalomnál. A társaság nevéhez fűződik egyebek között acélszerkezet-gyártás a berlini Schönefeld repülőtér számára, az ugyancsak berlini úgynevezett keleti gyűrű vasúti hídjainak előállítása és egy norvég tengeri fúrótorony speciális hőtechnikai berendezésének megépítése. A kft. a bérmunkásokkal együtt mintegy 200 dolgozót foglalkoztat.