Innovációs központ épült Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
Átadták a több mint 400 millió forintos beruházással létrehozott zalaegerszegi inkubátorházat és innovációs központot, ahol egyebek mellett fuvarozással és fröccsöntéssel foglalkozó cégek béreltek területet.
Vágólapra másolva!

Zalaegerszegen felavatták az északi iparterületen létrehozott inkubátorházat és innovációs központot pénteken - hét cég már használatba is vette az épületet. A 2610 négyzetméter alapterületű épületben 5 iroda és 22 műhely kapott helyet.

A 420 millió forintos beruházáshoz 330 millió forintot meghaladó támogatást nyert a város a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán - közölte a pénteki átadáson Gyimesi Endre polgármester. Hozzátette; az inkubátorház kedvezményes bérleti díjjal kínál betelepülési lehetőséget 25 mikro- és közepes vállalkozásnak. A városban hét százalékos a munkanélküliség, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy munkalehetőséget tudjanak biztosítani.

Jelenleg dekoratőr, fröccsöntő, csomagoló és fuvarozó cégek bérelnek helyiségeket, de egyre több az érdeklődő, így őszre várhatóan benépesül az inkubátorház. A központ a hagyományos irodai szolgáltatásokon túl üzletviteli-, jogi tanácsadás, titkári, fordítói támogatást is kínál. A vállalkozók a szeptemberben nyíló innovációs központban az 50 férőhelyes oktatóteremmel rendelkező anyagvizsgálati labor szolgáltatásait is kérhetik.