Hatástanulmányok készítését ajánlja a GVH a kormánynak

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a kormánynak a döntéseknél a versenypolitikai szempontokra is fokozottan figyelni kellene, hiszen a válság sem annak köszönhető, hogy a verseny rossz, hanem a szabályozás hiányosságának. A személyi kérdésekkel kapcsolatban elmondták, hogy a hivatal munkája nem az elnökön és az alelnökökön múlik, hanem a precedens értékű döntéseken.
Vágólapra másolva!

Múlt héten nyújtotta be a 2009-es évről szóló beszámolóját a Parlamentnek a Gazdasági Versenyhivatal.

Nagy Zoltán elnök, akinek november elsején jár le a megbízása, elmondta a beszámoló ismertetéséről rendezett sajtóbeszélgetésen, hogy a hivatal az üzleti körök lobbijától és a politikai befolyástól is képes függetleníteni magát, a bíróságon nagyjából kilencven százalékos arányban nyeri meg a hivatal a pereket, és ki lehet jelenteni, hogy egy stabil, kiegyensúlyozott és érett intézményként működnek.

Az előző évekhez hasonlóan a legfrissebb jelentésükben is megfogalmaznak néhány ajánlást a parlament számára. Ebből talán a legfontosabb, hogy a politikai döntéseknél vegyék figyelembe a versenypolitikai szempontokat, mert a pénzügyi, majd a gazdasági válság sem azért alakult ki, mert a verseny rossz, hanem mert szabályozási hiányosságok voltak.

Hatástanulmányok kellenek

A másik általános érvényű ajánlásuk, hogy a jogszabályalkotás során vizsgálják azok lehetséges jövőbeni, elsősorban a piaci versenyre tett hatásukat, vagyis készítsenek hatástanulmányokat. Nagy Zoltán példaként említette a jelenlegi eredetvizsgálati rendszert, aminek felülvizsgálatát már 2008-ban kezdeményezte a hivatal amiatt, hogy az sem a verseny, sem a fogyasztók szempontjából nem működik kielégítően.

Harmadik ajánlásuk konkrétabb: a fogyasztói csoportok veszélyeire hívják fel a figyelmet, amik főleg a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fogyasztókat fenyegetik, akik bedőlnek azoknak a reklámoknak, amelyek hiteltermékeket fogyasztói csoport terméknek próbálnak beállítani. "Teljesen primitív módon vezetik félre ezek a csoportok azokat, akik a bankok szigorú feltételei miatt nem tudnak hitelhez jutni. A társhatóságokkal együtt már reklámot is készítettünk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az ezen csoportok által kínált termékek veszélyeire.

Az idei évről a GVH elnöke elmondta, hogy stratégiájuk gerincét alkotja a kartellek elleni küzdelem, és a kiszolgáltatott fogyasztói csoportok védelme.

Vizsgálják a Molt

A hivatal nagyobb folyó ügyei között van a Ringier és az Axel Springer tervezett fúziójának a vizsgálata, amiről ősszel születhet döntés. Vizsgálja a hivatal a Spar és a beszállítói közötti díjrendszert is, valamint a Mol árképzési rendszerét és piaci magatartását. Közben pedig szintén őszre új bírságtáblázattal rukkolnak elő, amiért ez évben is többször nem értettek egyet a bíróságok a bírságszámítási módszerükkel.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ha esetleg Nagy Zoltán megbízásának novemberi lejártával együtt menesztik a két alelnököt is - amire az új kormány már megteremtette a jogi lehetőséget - és új, a kormányhoz lojálisabb vezetőséget raknak a GVH élére, akkor mi garantálja majd a GVH függetlenségét, mind Gadó Gábor és Wallacher Lajos alelnökök, illetve Nagy Zoltán is azt hangsúlyozták, hogy a hivatal munkája nem a vezető személyeken múlik, hanem a precedens értékű versenytanácsi határozatoknak kell orientálniuk.