Bérbeadó a szécsényi gyertyagyár

Vágólapra másolva!
Bár elkezdődött a szécsényi HOH Candles Kft. felszámolása, a gyertyagyár további működtetését bérbeadással kívánják megoldani.
Vágólapra másolva!

Bérbeadással szeretnék működtetni a felszámolás alatt álló szécsényi gyertyagyárat, és erre meg is tették az előkészületeket - mondta a felszámoló. Balázs Miklós elmondta: a HoH Candles Kft.-nél június 23-án kezdődött meg a felszámolás, a cég akkor már nem folytatott tevékenységet. Nyolcvan dolgozó már korábban rendkívüli felmondással távozott a gyárból, 90 alkalmazott van még állományban - tette hozzá.

A felszámoló közölte: a csoportos létszámleépítést készítik elő, hétfőn pedig a bérgarancia alapból igényelnek támogatást a munkabérek rendezéséhez. A kft.-nél adventi, aromaterápiás, asztali, aranyszálas, és ajándékgyertyákat gyártottak. Információk szerint, új bérlője lesz a cégnek, és folytatja a tevékenységet, mivel a gyár nem is alkalmas másfajta termelésre.