Csődsorozat a vendéglátásban

Vágólapra másolva!
Júniusban korábban soha nem látott számú vendéglátóiparban érdekelt cég dobta be a törülközőt - derül ki az Opten elemzéséből, amely szerint háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek.
Vágólapra másolva!

Felszámolási rekordot hozott a június a szálláshelyszolgáltatással vagy vendéglátással foglalkozó cégek körében. Az elmúlt másfél év egyik hónapjában sem indult meg annyi eljárás, mint 2010 hatodik hónapjában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A 110 megindult eljárást leginkább az első negyedév utolsó hónapja közelíti meg: márciusban 103 cég dőlt be. Jól jellemzi az ágazat kedvezőtlen helyzetét és kilátásait, hogy az idegenforgalmi főszezont közvetlenül megelőzően dönt rekordot a bedőlt vállalkozások száma - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Népszerű ágazat

Jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőtt az ágazatban felszámolás alá vont cégek száma az első félévben: idén 567, tavaly ilyenkor 455 cég szerepelt ezen a listán. Az idei adat egyébként az összes júliusban e tevékenységet végző 25 595 vállalkozás 2 százaléka. Tavaly júliusban csupán 68 céget akartak felszámolni az idén júniusi 110-zel szemben. Az év minden hónapjában 8-11-el több vállalkozás került felszámolási eljárás alá, mint 2009 ugyanazon időszakában.

A felszámolás alatti cégek csaknem háromszorosa azonban az idén újonnan alakult vállalkozások száma. A vendéglátási ágazat népszerűségét bizonyítja az 1697 új cég, amely 11 százalékkal haladja meg a tavalyi első hat hónapban alakult 1511 céget. Csorbai Hajnalka közölte, hogy "az idegenforgalomban sajnos ismert jelenség, hogy a cégek osztódással szaporodnak, egy-egy alkalmazott az általa megismert adatbázissal saját üzletbe fog. Az feltételezzük, hogy ez a folyamat gyorsulhatott föl az elmúlt évben azáltal, hogy a kevés megrendeléssel rendelkező cégeknél csökkent az alkalmazottak jövedelme, az elégedetlenség pedig mindig késztetést jelent az önállósodásra".