Visszapillantó-tükör gyárat épít egy indiai cég Mosonmagyaróváron

Vágólapra másolva!
Indiai cég épít visszapillantó-tükör gyárat Mosonmagyaróváron, vásárlóik között lesz a kecskeméti Merdedes is. Kezdetben 250, később 400 embernek adnak munkát a gyárban.
Vágólapra másolva!

A mosonszolnoki visszapillantó-tükör üzem tulajdonosa, az indiai SMR cégcsoport gyárat épít Mosonmagyaróváron. Az évente 7,5 millió személygépkocsivisszapillantó-tükröt előállító üzem első fázisban 250 embernek ad munkát, éves árbevételét 85-100 millió euró között becsülik - mondta Takács Ferenc projektmenedzser a szerdai alapkőletételen.

A mosonszolnoki üzem kapacitása szűknek bizonyult, ezért 15 ezer négyzetméteres csarnokot emelnek a Tebodin Kft. tervei alapján a Mowin ipari parkban megvásárolt mintegy 30 ezer négyzetméteres területen. A csarnok terveinek érdekessége, hogy az európai és az indiai építészeti elveket ötvözik.

A csarnokban világszínvonalú technológiát telepítenek. Az új gyár megépítése révén megduplázódik az SMR (Samvardhana Motherson Refletec) magyarországi üzemeinek kapacitása. Az új üzem termékeit az európai autógyárak és azok magyarországi leányvállalatai számára szállítja majd, így egyebek között a magyarországi Mercedes gyár beszállítója is lesz.

A dolgozók 30 százaléka mérnökként és szakmunkásként, nagyobb hányaduk betanított szerelőként tevékenykedik. A beruházást 2011 áprilisában adják át, a létszámot a későbbiekben 400-ra emelik.