Leheletnyit erősödött a forint estére

Vágólapra másolva!
A reggeli erősödés után délutánra némileg visszagyengült a forint, majd estére leheletnyit erősödött, nyolc óra előtt 282,45 forintot kellett adni egy euróért. A szerdai kereskedésben 281,50 és 283,50 forint között rángatták az árfolyamot a befektetők.
Vágólapra másolva!

Erősödéssel kezdett a forint délelőtt, az euró árfolyama 282 alatt is járt, míg a dollár legolcsóbb szintje 216,5 forint alatt volt. Délután azonban gyengülésnek indult a hazai fizetőeszköz: az eurót 283,60, a dollárt 218,4 forintért adták háromnegyed négykor, fél hatra pedig kisebb cikk-cakkok után 282,80 forintba került egy euró, egy dollárért pedig 217,40 forintot kértek a kereskedők. Este nyolc előtt kicsivel egy euró 282,45, egy dollár 217,35 forintba került.

A Raiffeisen devizapiaci elemzése szerint, bár kedden rossz fogyasztói bizalomról árulkodó adat látott napvilágot, a jó vállalati jelentéseknek köszönhetően kedvező az amerikai gazdaság megítélése. Az Egyesült Államok fejlődésével rendre együtt jár a nagyobb kockázatvállalási hajlandóság, ami a forintra erősítőleg hat.

Ez a hatás volt érezhető a svájci frank esetén is kedden, amely 209 forint feletti szintről 205 forint alá került estére. A bank elemzői szerint "jelentős az elfordulás az alacsony kamatozású devizáktól, így a japán jen és a svájci frank nagyon sokat gyengült".

Szerda délelőtt tovább gyengült a frank, amely 204 forintnál is járt, később azonban visszaerősödött és 205,60 forintot kértek érte fél hatkor.

Mivel Magyarország kockázati megítélése romlott az előző héten, "a nemzetközi befektetői hangulat elromlása esetén újabb gyengülési hullámokra számíthatunk" - írta az elemzés. Szerdán 281,25-284,80 forint közti euróárfolyamot valószínűsített a bank, ezen a sávon belül maradt az árfolyam.