"Egy vízió remegett meg sokunkban" - Kelet-Európa nyomorúsága a Műcsarnokban

A Lehman Brothers 2008-as csődje nemcsak a pénzügyi világot rengette meg, hanem a művészeket is gondolkodásra késztette: mi lett a globális kapitalizmusból, húsz évvel a rendszerváltás után miért álom még mindig a nyugat-európai életszínvonal? A Műcsarnok pénteken megnyitott kiállítása harminc térségbeli művész alkotásán keresztül mutatja meg a poszt-szocialista kihívásokat.

Lepusztult vonatbelső lepusztult emberekkel, dicsőségfalon a szocialista, majd privatizált nagyvállalat elvtársnői, "szatyor-emberek"sietnek ócska holmikkal az út szélén Horvátországban, kapitalista rendszerpiramis és szocialista emberpiramis - ezekhez hasonló költői képekben beszél a kapitalizmusról és a szocializmusról, illetve a Magyarországra is jellemző, a kettő "perverz" egyvelegéről a Műcsarnokban megrendezett Pult mögött című kiállítás. A poszt-szocialista gazdaságok jelenségeire reflektáló, harminc kortárs magyar és nemzetközi képzőművész és kollektíva az egykori szocialista országokban bekövetkezett gazdasági változások következtében kialakult társadalmi folyamatokra és élethelyzetekre reagál.

"Célzottan erre a témára koncentráló kiállítás még nem volt Magyarországon" - mondta az [origo]-nak Tímár Katalin, a gazdaság és művészet kapcsolatának kutatásával is foglalkozó művészettörténész, aki szerint egy-egy ilyen seregszemle alkalmas arra, hogy bizonyos társadalmi folyamatokra és összefüggésekre felhívja a figyelmet. Korábban inkább csak egy-egy projekt vagy installáció foglalkozott a gazdasági-társadalmi kérdésekkel. "A HINTS művészcsoport tagjai 2003-ban a Moszkva-téren például ételcsomagokat osztottak, ezzel mutatva rá a szegénység és a hajléktalanság problémájára, vagy ott volt például az Ernst Múzeum 1996-os Legkevesebb című kiállítása, ami szintén társadalmi témákat dolgozott fel" - mondta a művészettörténész.

Megremegett egy vízió

"Mikor 2008-ban beütött a válság, érdekes volt mérlegelni közép-európaiként, hogy mi ez az egész. Úgy értékeltük, hogy egy, a rendszerváltás óta épülő vízió remegett meg sokunkban. A globális kapitalizmus töréseként éltük át mindezt" - válaszolta a kiállításon az [origo] tudósítóját végigkísérő Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója, a kiállítás kurátora arra kérdésünkre, hogy miért éppen most rendeztek kiállítást a posztszocialista országok gazdasági nyomorúságáról.

Az igazgató-kurátor szerint a válság a mérlegelés idejét hozta el, és végig kellett gondolni, hogy mi történt az elmúlt húsz évben, mi lett a várakozásokból, hisz '90-ben szinte mindenki azt hitte, hogy öt éven belül ott fogunk tartani, mint Ausztria. "Tíz év múlva sem tartottunk ott, és aztán eltelt húsz év, és még mindig nem tartunk ott. Miért van ez? Erre aztán újabb kérdéseket lehet megfogalmazni" - mondta Petrányi.

"A gazdasági és társadalmi problémák az utóbbi 20-30 évben a nemzetközi művészet meghatározó kérdéseivé léptek elő" - mondta Tímár Katalin, aki szerint most különösen hangsúlyosak az ilyen alkotások, a globális kapitalista rendszer megjelenése egyértelműen löketet adott a művészeknek. Magyarországon ez a témakör csak a rendszerváltozás után jelent meg, legalábbis a tömegek számára látható művészetben, az 1990-es évek előtt ugyanis nem is igen lehetett arról beszélni, hogy szegények is élnek az országban, vagy hogy komolyabb problémákat okozna a gazdasági rendszer.

Duplafejű gyufa a takarékosság jegyében (További képekért kattintson a képre!)

A művészek kiválasztásakor az volt a szempont, hogy hitelesek legyenek, az elmúlt húsz évben több olyan művük legyen, ami a kiállítás témájával foglalkozik. A kiállítás tehát nem művészek most készült reakciója a témára, hanem olyan művészek alkotásai, akiket ez a téma régóta foglalkoztat. Az alkotások származási helye Litvániától és Oroszországtól kezdve, az egykori Jugoszláviából kivált országokon át Örményországig és Németországig terjed - utalva arra, hogy a Magyarországon tapasztalt gondok nem helyiek, hanem általánosak és a rendszerváltozás már-már velejárói.

Lappangó, második szint a politikai alat

A kiállítás egyik legmarkánsabb alkotása Mladen Stilinovic Szatyor-emberek című installációja, amelyben a nap mint nap ugyanazon az úton közlekedő elszegényedett horvát emberek hozzák-viszik gyűrött nejlonzacskókban a picon eladott, megvásárolt ócska holmikat. A 2001-ben készült fekete-fehér fotósorozat egyes darabjainak hátuljára a dátumokhoz kötődő nemzetközi eseményekkel foglalkozó újságcikkeket ragasztott a szerző, ami a világ szempontjából fontos, de a szatyor-emberek életén semmit nem változtat.

A litván Kritstina Inciuraité 2009-ben készült Túlélés című videója két, Litvánia szabadságáért harcoló aktivista nő vallomása. A videó utolsó beállításán egy kopott szőrű, keverék kutya ül vastag láncra verve egy kiürült olajos hordó mellett a téli tájban, majd a kamera lassan elkezd kocsizni a hosszú lánc mellett a hóban.

Magyarországon és a régióban nincs akkora hatása a társadalmi kérdésekkel foglalkozó művészeknek, mint nyugaton, de ez nem feltétlenül a művészek hibája - mondta Tímár, aki szerint ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a képzőművészeket nem igazán ismeri el a társadalmi elit és a többség sem, sokak számára a kultúra inkább a múlthoz kapcsolódik, egy "történelmi fogalom". Az is beszédes, hogy a magyar művészek közül elsősorban a fiatalok foglalkoznak ilyen kérdésekkel.

"A közép-európai régióval elég intenzíven foglalkoztak Nyugat-Európában az utóbbi években, de majdnem mindig csak a politikai változásra helyezték a hangsúlyt. Bemutatták, ahogy az emberek itt Kelet-Európában tüntetnek az utcán, vagy ahogy leverik a vörös csillagot. Ezért gondoltuk úgy, hogy mi inkább a gazdaság felől közelítjük meg most ezeknek az országoknak a problémáit. A gazdaság egy lappangó, második szint a politikai alatt. Erről sokkal kevesebb szó esik, nem olyan látványos, nem politikai szimbólumokat állít egymás után" - fogalmazott Tímár.

Eljön az új szolgaság

Keserue Zsolt Lekerekítés című videójában dunaújvárosi panellakók próbálják élhetőbbé tenni azt az élhetetlen közeget, amit az előző rendszerben valójában a munkaerő tárolására építettek, és amely szimbolizálja, hogy a szocializmus tönkretette azt a réteget, amely számára a felemelést ígérte.

A kiállítás kurátora elmondta, fontosnak tartották, hogy a jövőről szóló víziókról is szóljon a kiállítás. "Nagy meglepetés volt számunkra, hogy egyszerűen nincsenek olyan új, nagy, átfogó gazdasági víziók, amik a globális kapitalizmus mellett alternatívák lehetnének és nem a szocialista, illetve vallási alapokon nyugvó modellek" - mondta a Műcsarnok vezetője. Szerinte, ami alternatív modell létezik, az megragad tanya, falu és megye szinten. "Lehet olyan város, ami például maga megoldja az energiatermelését, vagy olyan helyi közösségek, amik maguknak termelik meg a mezőgazdasági termékeket, de ezek a kis helyi rendszerek nem tudnak egy nagyobb rendszerré összeállni. Ezért fontosnak tartottunk, hogy víziókat is felmutassunk" - fogalmazott Petrányi.

A legvészjóslóbb jövőképet Az olaj után című alkotás jeleníti meg, e szerint ugyanis eljön az új szolgaság, visszatér a fizikai teherhordás korszaka, az emberek fizikai erejét igénylő primitív szállítóeszközök ideje, amelyekhez rovásírással készülnek a használati utasítások. Ezeknek a műveknek is van azonban üzenete a szervező szerint. "A jövőre vonatkozó víziókkal újabb kérdéseket szeretnénk a közönségben felébreszteni" - mondta Petrányi.