57 milliárd dollárt buktak a kínai cégek a silányság miatt

Vágólapra másolva!
A kínai exportőröknek a különböző "technikai akadályok", kifogások miatt tavaly összesen 57 milliárd dollár veszteséget kellett elszenvedniük - derül ki a kínai minőségellenőrző főhatóság felméréséből.
Vágólapra másolva!

Ez az összeg 6,9 millió dollárral több, mint az egy évvel korábbi. A minőségfelügyeleti ellenőrző és karantén főhivatal kutatásában 2616 exportőr vállalat szerepelt, és egyharmaduk jelezte, hogy az árukivitel folyamatában valamilyen technikai akadállyal találkozott.

A termékekkel szembeni legáltalánosabb kifogások között szerepel például a szükséges engedélyeknek és eljárásbeli követelményeknek való megfelelés hiánya, veszélyes anyagok csomagolása, nem megfelelő címkézések. Az élelmiszereknél pedig a növényvédőszer-maradványok, nehézfém-tartalom, élelmiszeradalékok, higiéniai hiányosságok okoztak gondot.

A kifogások által leginkább érintett ágazatok a gépipar és elektronika, a fémipar, a játék- és bútoripar, a fa- és papíripar, valamint a mezőgazdaság és élelmiszeripar.

A felméréséből az is kiderült, hogy Kína mely régióiból származnak ezek a termékek, illetve a technikai, részben minőségi hiányosságok miatt nagyobb veszteséget elkönyvelni kénytelen cégek. Ezek szerint a keleti Santung (Shandong), a déli Kuangtung (Guangdong), a közép-kínai Honan (Henan), valamint az ugyancsak keleti Csiangszu (Jaingsu) és Anhuj (Anhui) tartomány a leginkább érintett térség.