Javulást mutat a magyar autópiac

Vágólapra másolva!
Az európai trenddel szemben a magyar autópiac az áprilisinál jobb eredményt ért el májusban.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unióban májusban 9,3 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, szemben az áprilisban mért 7,4 százalékos hanyatlással. Magyarországon ugyanakkor javulást ment végbe, májusban 24,9 százalékkal esett az eladás májusban, míg áprilisban még 45,7 százalék volt a csökkenés. - derül ki a az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) friss statisztikájából.

A szervezet szerint a visszaesés oka, hogy egy évvel ezelőtt sok tagországban még javában érvényben volt az államilag támogatott autócsere program, tehát nagyobb volt a kiindulási bázis. A legnagyobb mértékben Görögországban estek az eladások májusban tavaly májushoz képest, 54,1 százalékkal, majd Szlovákia következik 41,8 százalékos visszaeséssel. A legnagyobb növekedést Írországban regisztrálták, 70,6 százalékot, a második helyen Finnország végzett 47,9 százalékos növekedéssel, a harmadik Spanyolország plusz 44,6 százalékkal.