Földgázt talált a horvát-magyar határnál a Mol

Vágólapra másolva!
Földgáz lelőhelyet fedezett fel Magyarország és Horvátország határánál a Mol és horvát leányvállalata, az INA.
Vágólapra másolva!

A horvát INA olajcsoport bejelentette, hogy a Mollal folytatott közös kutatósorozat eredményeképpen a két ország határánál földgáz lelőhelyet fedeztek fel.

A Quaestor és a Reuters szerint a kutatást 4 éve kezdte meg a két ország olajvállalata. Három évvel korábban már találtak földgáz-és olajmezőt a magyar határnál, viszont a terület horvát részénél 3170 méter mélyen egy olyan gázfolyamot fedeztek fel, mely naponta 370 ezer köbméter földgáz kitermelését tenné lehetővé.

Az elkövetkezendő időszakban mindkét partner a felfedezett olajmezőn azon fog munkálkodni, hogy a lehető leghatékonyabb módon nyerhessék ki a természeti kincseket a földből, ehhez a kinyert nyersanyagokat folyamba kell állítani és összekapcsolni a gáz infrastruktúrás rendszerrel.

Horvátország éves szintű földgázfogyasztása 3,2 milliárd köbméter, melynek 60-65 százaléka származik belföldről, a maradékot pedig Oroszországból importálják.

A Mol az INA legnagyobb részvényesének számít a maga 47,2 százalékos részesedésével, a horvát kormány a vállalatból 44,8 százalékot birtokol.

A bejelentés után, szerdán fél háromkor a Mol árfolyama 19 070 forint volt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ami 0,2 százalékos mínuszt jelentett. A tőzsde egészét követő BUX index ugyanekkor 0,9 százalékos csökkenésben volt.