OTP: A görög mentőcsomag csak nagy szerencsével lehet elég

Vágólapra másolva!
A görög mentőcsomag nagyságrendje az OTP közleménye szerint a szükségesnél - ha nem is sokkal - kisebb. Ezért csak nagy szerencsével lehet elég a megoldáshoz, ehhez az is szükséges, hogy a lakosság ellenállása ne legyen túl nagy.
Vágólapra másolva!

Mivel a kamategyenleg várhatóan a GDP 5 százalékról 7 százalék fölé emelkedik majd, a 11 százalékpontos deficitcsökkentés 13 százalékpont feletti kamatkiadások nélküli költségvetési egyenlegjavulást takar, a csomag nagysága pedig 110 milliárd euró - írja az elemzés.

Míg egy április 29-i Görögországgal foglalkozó elemzésben arról írtak, hogy a görög adósságpálya fenntarthatóvá tételéhez a GDP 14 százalékát elérő kamatkiadások nélküli egyenlegjavítás szükséges és a mentőcsomagnak 3 évig biztosítania kell a görög állam mintegy 120-130 milliárd eurós finanszírozási igényét.

Kérdéses, hogy a lakosság ellenállása nem hiúsítja-e meg a költségvetési szigor megvalósulását. Ha a deficitcsökkentésre vonatkozó vállalásokat sikerül teljesíteni, akkor az államadósság GDP arányos szintje 2014 után csökkenő pályára állhat. A csökkenés azonban lassú lesz, évi 1-1,5 százalékpontos mérséklődés követheti a 150 százalékos csúcsot, azaz a már nem extrém kockázatú kétszámjegyű mérték elérése évtizedeket vesz igénybe, a görög állam éves finanszírozási igénye pedig 40-50 milliárd euró között ingadozik majd.

A pálya fenntarthatósága pedig rendkívül érzékeny marad a potenciális növekedés ütemére és a kamatszintre, emiatt Görögország jó eséllyel újabb segítségre szorul majd 2013 után - olvasható az elemzésben.