Lejtmenetben a közép-kelet európai autópiac

Vágólapra másolva!
A tavalyi évben tapasztalt meredek zuhanást követően a JATO Dynamics legfrissebb régiós beszámolója szerint továbbra is esik a közép-kelet európai új autópiac az idei első negyedév adatai alapján.
Vágólapra másolva!

A 2009-es trendet követve, a tömegmárkák egy kivétellel mind csökkenő eladásokat mutattak régiószerte 2010 első negyedévében is. Ez részben a továbbgyűrűző gazdasági válságnak és az emelkedő adóterheknek tudható be, másrészt viszont a Nyugat-európában oly népszerű és eredményes ösztönző programok (roncs-beszámítási akciók) hiánya is távoltartotta az érdeklődőket a helyi márkakereskedésektől.

Egyedül a cseheknek sikerült megfordítaniuk a negatív trendet az elmúlt negyedévben. A 26,6 százalékos eladásnövekedést produkáló cseh piac szerencséjét szinte kizárólag a Skoda Octavia szállította. A modell nemcsak csehországban győzedelmeskedett, de az egész régióban listavezető.

Negatív rekorder Magyarország

Kevesebb, mint 200 000 új autó talált gazdára a közép-kelet-európai régióban 2010 első negyedévében, ami 12,4 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest (2009 első negyedév: 225 902 darab)

A legtöbb piacon kétszámjegyű a csökkenés, ám ezek közül is Magyarország a negatív rekorder (-54,8 százalék), majd Románia (-43,8) következik. Ez a két piac összesen több mint 25 000 db új autóval regisztrált kevesebbet az idei év első három hónapjában, mint 2009 azonos időszakában.

"Közép-kelet Európa, mint az európai új autó piac motorjaként történő megítélése mára már csak egy távoli emlék maradt, ahogy a régió új autó piaca továbbra is a válság fogságában vergődik, " mondja David Di Girolamo, a JATO Consult vezetője.

Octávia az élen

Továbbra is a Skoda Octavia a régió vezető auto modellje, őt követi most igencsak nagy különbséggel (6 766 db-bal) lemaradva a Fabia, akit az Octvia a tavalyi év első negyedében mindössze 509 db-bal előzött meg. 38 százalékos volumen növekedést produkálva összességében az Octavia volt a top 10-es lista legeredményesebb játékosa 2010 első negyedévében, sikerét nagyrészt a flottavásárlók visszatérésének köszönhetően.