Közel 3 forinttal drágult reggel az euró

Vágólapra másolva!
Kedden kora reggel még stabilizálódni látszott a forint - az eurót 273,59 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, a hétfő késő esti 273,25-ös árfolyam után. Később azonban erős gyengülésbe kezdett a hazai fizetőeszköz. Negyed kilenc körül már közel 276 forintot ért egy euró.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint a forint árfolyamát a következő időszakban is az euróövezet fejleményei fogják alakítani. Az euró védelmében jóváhagyott uniós csomag, a jó befektetői hangulat a következő napokban mindenképpen kedvezni fog a forintnak, az államháztartási és adóssági problémák ugyanakkor hosszabb távon beárnyékolhatják a magyar fizetőeszköz helyzetét.

Amennyiben marad a kedvező befektetői hangulat, a következő napokban a 270-es szint sem elképzelhetetlen, a következő egy hétben pedig 270-276 forint valószínűsíthető.

Hátfőn a görög segélycsomag elfogadásának hírére nagyot ugrott a forint. A kereskedés elején hirtelen 6 forinttal lett olcsóbb az euró, később azonban stabilizálódott 273 forint körül.