Sérülékeny maradt a forint a látványos erősödés után

Vágólapra másolva!
Gyengült a forint kedden a hétfői jelentős erősödés után. A kedden kora este az euróért 275 forintot kértek, szemben a hétfői 272, illetve a pénteki 280 forinttal. Egy friss elemzés szerint a hétfői látványos forinterősödés ellenére a magyar deviza sérülékeny.
Vágólapra másolva!

Szűnőben van a nemzetközi pénzpiacokon és tőzsdéken az euforikus hangulat, amelyet a hétfőn elfogadott uniós pénzügyi mentőcsomag váltott ki. A lelkesedést az hűtötte le, hogy hosszabb távon még sok a kérdőjel a tervek megvalósítása körül.

Az árfolyamok tehát nem tudtak megkapaszkodni a hétfőn elért magas szinteken. Az euró jelentősen gyengült kedden a dollárhoz képest, és ezt követték a közép-kelet-európai devizák is - mondták el devizapiaci kereskedők.

Látványos erősödés után

Nem sokkal kedden 18 óra után az euró árfolyama 274,80 forint körül járt, a dollárért ekkor 216,10 forintot kértek a piacon, a svájci frank jegyzése pedig 195 forint körül mozgott.

Hétfőn reggel még 278 forinton, délután pedig már 272 forint közelében jegyezték az eurót, az után, hogy pénteken még 279 és 283,50 forint között ingadozott az euró árfolyama, sőt csütörtökön 285 felett is járt a jegyzés. A dollár a múlt pénteken még bőven 220 forint felet járt, hétfőn 210 forint alá került a kurzus forinton jegyezték, a svájci frank pénteken 200 forint felett is megfordult, hétfőn 192 alá került.

Továbbra is sérülékeny a forint

A hétfői látványos forinterősödés azzal magyarázható, hogy az euró védelmében a hétvégén megalkotott 750 milliárd eurós mentőcsomag hatására hétfőn alábbhagyott a kockázatkerülés a piacokon, és a rizikósnak mondott feltörekvő piaci eszközök is fellélegezhettek, majd kedden jött egy kis korrekció.

A Raiffeisen heti devizaelemzése szerint a 275 forintos euróárfolyam elfogadható és a gazdasági egyensúly szempontjából is megfelelő. A gyengébb forint ugyanis a devizahitelesekre, az erősebb pedig az exportőrökre róna túl nagy terhet.

Az euróövezeti kockázatok enyhülésével ezért középtávon nem számítunk arra, hogy az eurókurzus tartósan meghaladja a 280 forintos szintent, illetve a 270 forint alá kerülne. Az elmúlt hetek alapján viszont továbbra is nyilvánvaló a forint sérülékenysége, ezért a további forinterősödés esélye korlátozott, a múlt hetihez hasonló piaci turbulenciák ismételt felerősödése pedig a jövőben is gyors leértékelődést okozhat.