FT: politikai unió nélkül nincs jövője az eurónak

Vágólapra másolva!
A politikai unió nélküli monetáris unió kísérlete elbukott, az EU most az integráció vagy a szétesés közötti, történelmi jelentőségű választás előtt áll - írja a hétfői Financial Times a görög pénzügyi segélyről közölt elemzésében.
Vágólapra másolva!

A londoni gazdasági napilap kommentárrovatában megjelent írás szerint három dolog szükséges az euróövezet középtávú fennmaradásához: egy válságmegoldó mechanizmus, jobban összehangolt költségvetési politika, és az euróövezeten belüli egyensúlytalanságok csökkentését célzó gazdaságpolitika.

Ez is azonban csak a szükséges minimum ahhoz, hogy a valutaunió a következő néhány éven túljusson. Ezen az időtávon túl az euróövezetnek szinte bizonyosan szüksége lesz valamilyen alapszintű költségvetési unióra és egy egységes kötvénykibocsátási rendszerre - áll a Financial Times elemzésében.

A lap vezető szemleírója, Wolfgang Münchau közölte: korábban úgy gondolta, hogy ezek kívánatos, ám politikailag irreális konstrukciók. Most már azonban úgy tartja, hogy nincs alternatívájuk. A görög segélycsomagról Münchau azt írja: azzal, hogy Görögországot három évre kivezették a tőkepiacról, elkerülhetővé vált az azonnali összeomlás, de ennek csak marginális hatása van az ország jövőbeni fizetőképességére. Végső soron szükség lesz az adósságállomány átstrukturálására, tekintettel arra, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért görög adósságállomány a jelenlegi 125 százalékról a kiigazítás időszaka alatt 140-150 százalék körüli szintre emelkedik tovább.

Az euróövezet "többszörös válságának végjátéka" a Financial Times szemleírója szerint részben abból áll majd, hogy a görög adósságállományt átalakítják, ami "udvarias megfogalmazása a tárgyalásos úton bekövetkező törlesztési leállásnak". A szélesebb értelemben vett kimenetel azonban már nehezebben megjósolható: vagy a rendszer mélyreható reformja következik, vagy a felbomlás - áll a Financial Times hétfői elemzésében.