Hatvan új munkahely a debreceni gyógyszergyárban

Vágólapra másolva!
Ötödével több tablettát gyárthat a jövőben a debreceni Teva a pénteken átadott új üzemnek köszönhetően.  
Vágólapra másolva!

Pénteken átadták a Teva évi kétmilliárd darab tabletta gyártására alkalmas üzemét Debrecenben.

Az erős hatású készítmények gyártására, illetve kutatás-fejlesztésre alkalmas üzem több mint 3 milliárd forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam 460 millió forintos támogatásával készült el.

Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója a gyáravatón elmondta, vezető eddig 10 milliárd tablettát gyártottak évente a debreceni gyárban, az új üzem átadásával 20 százalékkal nőtt a termelés. További fejlesztésekkel évi 20 milliárd darabra kívánják növelni a tablettagyártást Debrecenben. A mostani, fokozottan zárt üzem kialakításával 55-60 új munkahelyet teremtettek a hajdú-bihari megyeszékhelyen - mondta a vezérigazgató.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere az üzem avatásán azt mondta: a technológiai ipar fejlesztésével el kívánják érni, hogy Debrecen az innováció fővárosa legyen Magyarországon. Az országban bejegyzett, magas hozzáadott értéket képviselő négy technológiai klaszter közül három Debrecenben van. Az iparág lelke a kutatás-fejlesztés, a magas hozzáadott érték, s Debrecen az ilyen típusú beruházásokat támogatja - fűzte hozzá Kósa Lajos.