Bombariadó miatt kiürítették az APEH-központot

Vágólapra másolva!
Bombariadó miatt kiürítették az APEH fővárosi központját, a munkatársakat hazaküldték, így szerdán nem lesz ügyintézés a Haller utcában.
Vágólapra másolva!

Bombariadó miatt kiürítették az APEH budapesti, Haller utcai székházát - tudta meg az [origo]. Az adóhatóság munkatársait hazaküldték, a bejelentés szerdán, dél körül érkezett. A központban ügyfélszolgálat is működik, a bombariadó miatt azonban ez is szünetel.

"Egy hete ugyanez történt, akkor a telefonbetyár a tűzoltóságot értesítette, most a rendőrséget hívta" - mondta lapunknak Bakonyi Ágnes. Az APEH szóvivője szerint a tűzszerészek már "hazajárnak az APEH-ba", főként bevallási időszakban, amikor rendszeresen előfordul, hogy valaki ezzel kívánja lassítani a szervezet munkáját.

Az átvizsgálás 4 órán keresztült tart, mivel nagy az épület, ilyenkor ezer dolgozót kell hazaküldeni - tette hozzá Bakonyi Ágnes. Bombariadó esetén nem kötelező ledolgozni a kiesett órákat, de a munkát el kell végezni, ezért a legtöbben túlórázni fognak. A szóvivő szerint a legnépszerűbb APEH célpont a Haller utcai központ, de máshol is gyakran előfordul ilyen eset.