Nehezen indul meg az orosz gazdaság

Vágólapra másolva!
Oroszországban egyáltalán nem fog növekedni a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az elsőhöz képest a Renaissance Capital Moszkvában ismertetett előrejelzése szerint.
Vágólapra másolva!

Az elemzők korábban 0,3 százalékos növekedést prognosztizáltak a második negyedévre, de véleményük szerint ez elmaradhat a kis-és nagykereskedelem, a feldolgozóipar gyenge teljesítménye, a munkanélküliség növekedése miatt.

Február végén az orosz gazdasági miniszterhelyettes azt közölte, hogy januárban a GDP 0,3 százalékkal nőtt decemberhez és 5,2 százalékkal tavaly januárhoz képest.

Oroszország technikai értelemben már kikeveredett a recesszióból, mert a múlt év végén már növekedésnek indult a gazdaság, a feldolgozóipar azonban nem elég versenyképes, és a munkanélküliség is változatlanul nyomasztó probléma. Már tavaly novemberben látszottak a javulás jelei, miután 0,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék októberhez képest. A GDP 3,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összevetve, míg októberben még 8,1 százalék volt az éves szintű visszaesés.