Nézze meg a legszebb bankkártyákat!

Vágólapra másolva!
Húsz plasztik közül az OTP Bank kártyája győzött a bankkártyaversenyen.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön volt Az év bankkártyája verseny díjkiosztója a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

A pályázatot az egyetem és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége hirdette meg immár harmadik alkalommal, a forgalomban lévő sorozatgyártású bank- és hitelkártyákat kibocsátó bankoknak. A versenyen 8 bank vett részt 20 bankkártyával.

A zsűri elnöke Molnár Kálmán grafikusművész, egyetemi tanár volt, a bírálóbizottságnak tagja volt továbbá Felsmann Tamás, Gyárfás Tamás és Sára Ernő grafikusművészek.

A verseny díjazottjai 3 éven keresztül jogosultak használni "Az év bankkártyája 2009" logóját, emblémáját. A fődíjat az OTP Bank lakossági sorozatában szereplő MasterCard - Green kártyája nyerte.

Forrás: [origo] grafika

A három díjnyertes bankkártya

Az év lakossági bankkártyája 2009 kategória nyertes pályázata a Budapest Bank Mastercard - Főgáz kártyája lett, Az év prémium bankkártyája címet pedig az FHB Bank MasterCard Gold betéti kártyája kapta. Az év bankkártyasorozatának járó díjat is az OTP Bank nyerte.