Nem árul már autókat Csiki-Bege

Vágólapra másolva!
Kivonult az autókereskedelemből a Csiki-Bege csoport. A jövőben ingatlanfejlesztési, illetve egészségügyi divíziójukra koncentrálnak majd - mondta Csiki-Bege Lajos, a csoport ügyvezető-tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

2009 márciusában kért csődvédelmi eljárást maga ellen az autókereskedelemmel foglalkozó Csiki-Bege Kft. A lépést partnereik csődként értékeltek, ezért három hét múlva kénytelenek voltak visszavonni azt. Ezt követően reorganizációval próbálkozott a vállalat, egyik hitelezője azonban a cég több bankszámlájának inkasszálása révén megakadályozta az újraindulást.

Az ügyvezető-tulajdonos kiemelte: az elmúlt év folyamatainak következtében a bíróság idén februárban felszámolást kezdeményezett a Csiki-Bege Kft-vel szemben, amely azonban a cégvagyon eladásával és magánkölcsönök révén teljes mértékben visszafizette az általa felvett kölcsönöket, minden autót átadott ügyfeleinek, valamint kifizette beszállítóit is.

A bíróság döntésével a cégcsoport teljesen kiszállt az autókereskedelemből, az ingatlanpiac rossz helyzete miatt azonban rövid távon ingatlanfejlesztési projektjeik sem folytatódhatnak. Hozzátette: a veresegyházi Csiki-Berek lakóparkban a tervezett százötvennyolc házból mintegy hatvan készült el, de jelenleg csak tizenkét család lakik bennük. Több pályázaton is indultak ezen a területen, a gyakori visszaélések miatt azonban még a megnyert pályázatokkal sem éltek. A csoport harmadik divíziója - ami fogorvosi hálózattal, valamint életmód-szolgáltatásokkal van jelen a piacon - továbbra is sikeres lehet.

Csiki-Bege Lajos szerint a magyar bankok válságkezelési stratégiája már nemzetgazdasági szinten is mérhető károkat okoz, - miközben vállalkozók ezrei törvénytisztelő módon, önhibájukon kívül kerülnek lehetetlen helyzetbe. Elveszítik vállalkozó kedvüket, tartalékaikat és vagyonukat, ami egy bankhoz kerülve elértéktelenedik és a spekuláció áldozata lesz. A cégvezető problémásnak tartja a túl magas banki kamatokat, és az adók, valamint egyéb költségek magas szintjét is. A Csiki-Bege csoport az elmúlt nyolc évben 2,5 milliárd forint kamatot és hatalmas összegű egyéb költséget, szerződéskötési díjat és járulékos költséget fizetett ki. Az állam intézkedéseivel semmit nem tett azért, hogy a válságban az autóipari vállalkozások talpon maradjanak. Csak annyit ért el, hogy ezek a cégek egyre inkább a szürke, valamint a feketegazdaság felé fordulnak.