IMF-hitel lehet a vége a németek makacsságának

Vágólapra másolva!
Görögország április elején az IMF-hez fordulhat, ha nem születik európai mentési terv az unió keretein belül. A németek is kötik az ebet a karóhoz: szerintük egy erőteljes megszorítással kezelhető a válság mentőcsomag nélkül is.
Vágólapra másolva!

Az unióra nehezedő nyomásként írja le a görögök fenyegetését a Wall Street Journal. A lap szerint pénzügyi segítségért fordul a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) a déli állam április elején, amennyiben az Európai Unió nem hoz létre egy részletes mentési tervet az ország számára.

A görög kormány csalódottan vette tudomásul, hogy az eurózóna országai a hétfő-keddi találkozón nem álltak elő konkrét tervvel, ezért mérsékelt lelkesedéssel tekintenek az unió jövő heti ülései elé. "Mi továbbra is az Európai Unión belüli megoldást akarunk, de ez nem valószínű" - mondta egy görög főhivatalnok a lapnak.

Amennyiben sikertelen lesz a görögök törekvése, dönteniük kell a hovatovábbról. "Több lehetséges forgatókönyv van az asztalon, de ebből a legkiemelkedőbb az IMF-é" - mondta a forrás. Azt is elmondta, hogy Jiórjiosz Papandreu kormányfő állandó kapcsolatban van Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF elnökével. A valutaalap már most is technikai segítséget ad a görögöknek, a kritikus lépés a pénzügyi segítség lenne.

A görögök IMF-hez fordulása azért lenne kellemetlen az eurózóna többi tagországa számára, mivel a közös pénzen keresztül az ő megítélésükre is kihatna a pénzügyi segítség. Az pedig nyilvánvaló, hogy például a német gazdaság nem azonos besorolású, mint a görög, az intervenció mégis mindkettőt érintené.

Németország ennek megfelelően élesen elutasítja a görögök külső megtámogatását, miközben a segélycsomag összeállítása ellen is vannak, mivel az szerintük rossz üzenet lenne, s a tékozlás bátorítását jelentené. Ennek megfelelően Angela Merkel szerdán a német parlament ülésén arról beszélt, hogy lehetőséget kell teremteni az eurózónából való kizárásra, mint utolsó fenyegetés. A görög válság a hivatalos álláspont szerint kezelhető fegyelmezett költségvetési politikával, ami lényegében kemény megszorításokat jelentene.

A görög kormány a német társához hasonlóan harapófogóban van. Egyrészt elő kell teremtenie 54 milliárd eurót - ennyi adósság jár le ugyanis a következő hónapokban. Másrész az eddigi megszorítások már most is társadalmi feszültségekhez vezetett: rendőri erőkkel kellett megfékezni a tiltakozó tömegeket.

Bajnai Gordon magyar kormányfő támogatásáról biztosította görög partnerét a keddi, budapesti előadásukon. Ezen Bajnai úgy fogalmazott, hogy Magyarország esetében, 2008 őszén egy jelentős pénzügyi akadályt kellett képezni (egy "mindent megállító erőt") a spekuláció ellen - s a pénzügyi segítséget meg kell adni Görögország számára is.