Tüntettek, aztán büntettek a dühös adóellenőrök

Vágólapra másolva!
A közszféra egészében tapasztaltnál kétszer nagyobb fizetéscsökkenésük miatt tiltakoztak az adóellenőrök és a pénzügyőrök csütörtökön, a Pénzügyminisztérium előtt. Ötmilliárd forintot követeltek, amit, ha kell, szívesen be is hajtanának. Volt, aki a tüntetés után dolgozott is kicsit a környéken.
Vágólapra másolva!

Két adórevizor azon morfondírozott csütörtök délben, a budapesti József Nádor tér közelében, hogy beugorjon-e egy közeli kisboltba nyugtaellenőrzésre, mielőtt tüntetni megy. Végül elálltak a szándékuktól, első a demonstráció.

Egyébként is, ők nem a kisembereket akarják tönkretenni, de nekik kell betartatni az adótörvényeket, különben nem lenne miből fizetni a nyugdíjakat, finanszírozni az egészségügyet, az oktatást - magyarázták, amikor megszólítottuk őket.

Az APEH nem állhat le

A szervezők szerint majdnem ötezer apehes és VP-s dolgozó gyűlt össze a szakszervezetek felhívására a Pénzügyminisztérium épülete előtt. Bulihangulat uralkodott, csak a hidegre panaszkodtak többen. A vidékiek szabadságot vettek ki, a fővárosiak pedig abban a tudatban jöttek, hogy túlórázniuk kell majd, az adóhivatal és pénzügyőrség ugyanis nem állhat le egy órára sem.

Azért tiltakoztak, mert számításaik szerint átlagosan 20-25 százalékkal esett vissza keresetük a ki nem fizetett mozgóbérek és a 13. havi fizetés eltörlése miatt. Eközben a közigazgatás egészében 8-10 százalékos volt a bércsökkenés. A revizorok és a fináncok azért jártak különösen rosszul, mert a törvény értelmében fizetésük jó részét - négy és fél havi prémiumot - csak akkor kaphatták volna meg, ha túlteljesítik a költségvetés bevételi előirányzatait.

A tavalyi elvárásokat még 2008 őszén határozta meg a kormány, majd a válság beköszöntével többször módosította a költségvetést, de a jutalomhoz kapcsolódó célszámot nem korrigálta - holott nyilvánvaló volt, hogy a recesszió, a csökkenő adóbevételek miatt az teljesíthetetlen.

Köpdösés nem volt, de véradás sem

Noha Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke a tüntetést bejelentő szerdai sajtótájákoztatón azt mondta, "nem várjuk, hogy a közvélemény támogat, tudjuk, hogy az utcán le fognak köpdösni", efféle atrocitásnak nyoma sem volt. De nem volt sehol a beharangozott véradósátor sem, amelynek Michalkó szerint az lett volna az üzenete, hogy "a vérszívók vért adnak a köznek".

"Történelmet írnak a jelenlévők, hiszen köztisztviselők önállóan még sosem tüntettek, ez is jelzi, hogy nagyon nagy a baj az APEH háza táján" - mondta a mikrofonba Michalkó Péter. Hozzátette, egészen mostanáig bíztak a pénzügyi tárca ígéreteiben. A kormányfő és a pénzügyminiszter emlegetésekor nagy fújolásba kezdtek a tüntetők.

Parlamenti homokozó

A szakszervezeti vezető szerint csak azt kérik, amiért megdolgoztak, továbbá korrekt tervszámokat a "parlamenti homokozóban játszadozó politikusoktól". Egyhavi bérrel már megelégednének. A 22 ezer ember juttatása 5 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, de Michalkó szerint valójában semmibe, mert "behajták ezt a pluszpénzt a dolgozók".

A szervezők felolvasták két kollégájuk levelét. Egyikük, egy középfokú végzettségű APEH-os, havi nettó 77 600 forintot visz haza. A másik, egy pénzügyőr, 15 éve van a testületnél, így keres 100 ezret. Felesége gyesen két gyerekkel, a család havi 140 ezer forintból gazdálkodik, miközben csak a fűtésszámla 40 ezres. "Ha ilyet olvasunk egy fizetési könnyítési kérelmen, rá kell írnunk, hogy életszerűtlen" - jegyezte meg a tömegben egy adóhivatali dolgozó.

Ügybuzgalom

Michalkó az MR1 Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában közölte, azért nem sztrájkkal tiltakoztak, mert van bennük köztisztviselői felelősség. "Pontosan tudjuk, hogy nem szeretnek minket. A munkánk azonban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az állam működjön. Ha a revizorok sztrájkba lépnének, azt az egész ország megérezné" - jelentette ki.

Munkabeszüntetésről olyannyira nem volt szó, hogy a rendezvény után néhány demonstráló betért egy közeli kávézóba és egy használtruhaboltba. Nyugtát kaptak, de a nyilvántartásban hiányosságokat találtak, ezért mindkét üzletet megbüntették.

Közfelkiáltással hat pontból álló petíciót fogadtak el a résztvevők, amelyet a pénzügyminiszter nevében Pichler Ferenc, a tárca szóvivője vett át. A petíció szerint a szakszervezetek követelik a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi, anyagi elismerését. Követelik továbbá az adóigazgatásban 2009-ben bekövetkezett nagymértékű keresetcsökkenés kompenzációját, valamint a 2010. évi költségvetésben meghatározott előleg kifizetésének biztosítását, és ha szükséges, a bevételi terveknek a Pénzügyminisztérium által havonta kiadott prognózishoz való igazítását. Pichler Ferenc a petíció átvételekor azt mondta: a minisztérium számára fontos, hogy mind az APEH, mind a VPOP dolgozói jó teljesítményt nyújtsanak. Továbbra is úgy gondolják azonban, hogy felvetett kérdéseket a tárgyalóasztalnál lehet megoldani, nem pedig demonstrációval. (MTI)