Adócsaló vállalkozókat fogtak Nagyváradon

Vágólapra másolva!
Adócsalás gyanúja miatt bűnvádi eljárást indítottak a román hatóságok két magyar állampolgár ellen.
Vágólapra másolva!

A Bihar megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a magyar állampolgárok - akik egy-egy nagyváradi cég ügyvezetői voltak - 2008-2009-ben romániai cégeiken keresztül az Európai Unió országaiból importáltak árut. Ezt eladták Romániában, anélkül, hogy feltüntették volna a könyvelésben.

Forrás: --

Több mint kétszázezer eurót csalhattak el az ügyvezetők

A rendőrök szerint a 41 és a 44 éves magyar állampolgárok összesen nyolcszáznyolcvanezer lejjel (kétszáztizennégyezer euró) károsították meg a román államot. A Bihar megyei rendőrség közlése szerint nyomozást folytatnak a gyanúsítottak ellen, akik szabadlábon védekezhetnek.