Kevesebb adót kaszírozott tavaly az APEH

Vágólapra másolva!
Az APEH 2009-ben 5 százalékkal kevesebb adót szedett be, mint egy évvel korábban, amiben a gazdasági válságnak éppúgy szerepe volt, mint az évközi köztehercsökkenésnek. Az adóhivatal évértékelése szerint társasági adóból negyedével kevesebbet fizettek be a vállalkozások. Az APEH igyekezett megfogni is a pénzt, negyedével nagyobb összegű visszaigénylést tartott vissza, és 15 százalékkal emelkedett az egy vagyonosodási vizsgálatban megállapított adóhiány.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás adójellegű bevételeinek 81 százalékát, 8341 milliárd forintot az APEH szedte be 2009-ben. Ez öt százalékkal kevesebb a 2008-as bevételnél - derül ki az adóhivatal hétfőn közzétett összefoglalójából. Az visszaesésben két fő körülmény játszott szerepet: a válság következtében süllyedő gazdasági teljesítmény és jövedelmek, valamint a júliusban végrehajtott szja-kulcseltolás- és járulékcsökkentés.

A főbb adónemek közül a személyi jövedelem adó nettó (visszaigénylés utáni) bevételi összege 1874 milliárd volt, 124 milliárddal kevesebb, mint 2008-ban. Áfában a 2168 milliárd 2,6 százalék növekmény, ami jóval kisebb lenne, ha nem emelkedett volna júliusban a kulcs 5 százalékponttal. A társasági adó tükrözi legélesebben a válság hatását: a vállalkozások 385 milliárdos befizetése 26 százalékkal marad el az előző évitől. Evából kis mértékben több folyt be a 2008-asnál.

Az APEH igyekezett jobban megfogni a pénzt. Ennek érdekében a visszaigénylési kérelmek elbírálása során 26 százalékkal többet, 17 milliárdot tartott vissza, mint egy évvel korábban. Az adóhivatali ellenőrzések száma alig 300-zal volt több, mint 2008-ban, az ennek körülbelül felét kitevő hányad (az adókötelezettségek teljesítésének vizsgálata) még kis mértékben csökkent is. Az ezek keretében végrehajtott vagyonosodási vizsgálatok során megállapított adóhiány nettó összege meghaladta a 443 milliárdot, az egy ellenőrzésre jutó összeg 15 százalékkal 9 millióra emelkedett - derül ki az APEH közleményéből.