Megismétlődhet a válság egy volt német kancellár szerint

Vágólapra másolva!
Helmut Schmidt volt német kancellár szerint, ha nem kerül sor a bankok ellenőrzését célzó intézkedésekre, akkor a világnak belátható időn belül egy újabb válsággal kell szembenéznie.
Vágólapra másolva!

A mostani válságban nem történt jelentős változás a bankok ellenőrzésében, egyes New York-i nagybankok ma is ugyanolyan mohón és ellenőrizetlenül viselkednek. Ezért sürgősen nemzetközi pénzügyi szabályoásra van szükség - mondta az MTI-nek Helmut Schmidt, volt német kancellár, aki az Emnid közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a háború utáni Németország legnépszerűbb és legelismertebb politikusa.

A Németországot 1974 és 1982 között irányító politikus, aki pénteken csaknem egyórás kötetlen eszmecserét folytatott a Hamburgban tartózkodó Sólyom László magyar államfővel, emlékeztetett arra, hogy 2008 októberében egy világméretű depresszió veszélye fenyegetett. A vállalatok, a fogyasztók és a beruházók nem mertek vásárolni, illetve beruházni, mert nem tudták, hogy holnap mi történik.

Egyetlen megoldás volt

Ezt a válságot sikerült leküzdeni annak köszömnhetően, hogy a világ szinte valamennyi országa - beleértve a kommunista Kínát, a posztkommunista Oroszországot, a fundamentalista iszlám irányítás alatt álló közép-keleti államokat, a kapitalista Egyesült Államokat, vagy akár a szociális irányítású Németországot, Franciaországot vagy Magyarországot -, továbbá a központi bankok állami fogyasztásösztönző programokkal segítették a kereslet fellendítését. Igaz, hogy ez a legtöbb ország hallatlan eladósodásához vezetett, de Schmidt szerint az egyetlen ésszerű megoldás volt.

A volt kancellár szerint jövőben is szükség lesz arra, hogy az államok és a jegybankok megmentsék a magánpénzintézeteket az összeomlástól. Ez a legtöbb esetben már megtörtént, de több pénzintézetet még meg kell menteni. A pénzügyi válság valójában a magánpénzintézetek válsága volt - mondta Schmidt és fontosnak nevezete, hogy abból nem alakult ki egy általános fogyasztói válság.