Rossz híreket hozott a délután a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,54 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 21 961,18 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a szerdai pozitív amerikai zárást követően az ázsiai piacok negatív tartományban fejezték be a kereskedést csütörtökön, azt követően, hogy a kínai jegybank újabb hitelezési lufik kialakulására figyelmeztette a befektetőket.

Emiatt az európai tőzsdék is negatívan kezdtek, míg a BUX is a nyitást követően érte el napi minimumát. A reggeli esést követően kissé erősödni tudott az index, azonban zárásra ismét gyengültek az árfolyamok, így a nyitásnál alacsonyabban, a napi minimumnál azonban kissé magasabban fejezte be a kereskedést a magyar börze.

Az üzletkötő kiemelte: csütörtökön már nem jelent meg a Mol piacán az a vevő, aki az elmúlt napokban felhúzta a papír árfolyamát, így nem lenne meglepő, ha a nagy emelkedés után akár 2 ezer forinttal is csökkenne az olajipari vállalat részvényeinek értéke a következő napokban.

Csütörtökön az OTP gyengén teljesített, az eladók kerültek túlsúlyba a bankpapír piacán. Ugyancsak gyengült a Magyar Telekom, a távközlési szektor egész Európában a vesztesek között volt.

A régiós börzékkel kapcsolatban Varjú Péter rámutatott: egyedül az osztrák tőzsde tudott pozitív tartományban zárni csütörtökön, a cseh és lengyel börzék a BÉT-hez hasonlóan negatív tartományban fejezték be a kereskedést.

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,10 százalékkal 19 070 forintra erősödött, 6,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 56 forinttal, 0,99 százalékkal 5617 forintra csökkent, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,78 százalékkal 717 forintra esett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 650 forinttal, 1,52 százalékkal 42 150 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Az Egis árfolyama 278,0 millió forintos forgalom mellett 590 forinttal, 3,04 százalékkal 18.800 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2002,33 ponton zárt csütörtökön, ez 16,55 pontos, 0,82 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT eredménye 2009-ben

Az előzetes adatok alapján - amelyeket csütörtökön közölt a BÉT - a tőzsde tavaly 3,2 milliárd forint árbevételt ért el, 3,2 százalékkal kevesebbet, mint 2008-ban. Az 1,6 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) nyereség viszont 4,5 százalékkal magasabb a 2008. évinél, ami a szigorúbb költséggazdálkodásnak tudható be.

A tőzsde azonnali piaci forgalma 5482 milliárd forint volt tavaly, 5,1 százalékkal alacsonyabb a 2008. évinél. A részvények adásvétele az azonnali összforgalom 93,8 százalékát adta, 5138 milliárd forint tett ki, ez 2,8 százalékkal maradt el az előző évitől.

A részvénypiaci forgalom 97,5 százalékát öt papír adta 2009-ben, ez az előző évhez képest magasabb piaci koncentrációt jelent. Az OTP 68,9 százalékkal részesedett a részvénypiaci forgalomból. A Mol a forgalom 11,9 százalékát, a Richter a 8,7 százalékát, a Magyar Telekom a 6,8 százalékát, az Egis az 1,3 százalékát adta.