Több mint 300 pontot esett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 325,93 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 20 572,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A pozitív nyitás után kezdetben még emelkedni tudott a BUX, később azonban a pesszimizmus lett úrrá a piacon - mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.

Az előző napon pozitív hangulatváltást hozott amerikai GDP-adatot péntekre kielemezték, és a megjelent kommentárok szerint a harmadik negyedéves 3,5 százalékos növekedéshez jelentős részben járultak hozzá olyan egyszeri tényezők, mint a roncsprémium program vagy a leépült raktárkészletek feltöltése. Szakértők ebből arra következtetnek, hogy hosszabb távon nem lesz tartható ez a dinamika - fejtette ki a kereskedő.

Hozzátette, hogy bár délután Amerikában megjelent néhány kedvező makrogazdasági adat, ezek sem tudták megállítani az esést. Varjú Péter arra számít, hogy a héten kialakult lejtmenet a jövő héten is folytatódik, sőt, véleménye szerint akár hónapokig tartó lefelé csúszás is jöhet.

A Mol árfolyama 225 forinttal, 1,41 százalékkal 15 780 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 100 forinttal, 1,84 százalékkal 5330 forintra esett, forgalmuk 21,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,25 százalékkal 811 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1090 forinttal, 2,71 százalékkal 39 100 forintra csökkent, a részvények forgalma 2 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 147,7 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,25 százalékkal 19 800 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1957,55 ponton zárt pénteken, ez 0,13 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.