Egymilliárdból állítaná meg az öngyilkosságokat a France Télécom

Vágólapra másolva!
A France Télécom pénzügyi igazgatója nem cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint egymilliárd eurót különített el a cég az öngyilkossági hullám megállítására. Legutóbb szerdán történt öngyilkosság a vállalatnál, eddig 25 ember vetett véget az életének.
Vágólapra másolva!

A France Télécom forgalma a harmadik negyedévben a várakozások alatt, 6,4 százalékkal 12,6 milliárd euróra csökkent a csütörtökön közzétett adatok szerint. A francia távközlési vállalat cáfolta, hogy a visszaesésre bármilyen hatással lett volna a cégen belüli öngyilkossági hullám, s jelezte: teljesíteni fogja a 2009-re kitűzött pénzügyi célokat.

Gervais Pellissier pénzügyi igazgató ugyanakkor nem zárta ki annak a francia sajtóban felröppent hírnek a valóságtartalmát, hogy az öngyilkossági hullám megállítása érdekében a France Télécom egymilliárd eurós tartalékot különít el a szenior munkatársak részállású foglalkozatásának bevezetésére. Elmondta, hogy a programról még tárgyalások folynak a szakszervezetekkel. Az egymilliárdos összeget illetően az igazgató annyit közölt: "az említett összeg mértéke nem áll távol az elképzeléseinktől, de ezt még pontosítanunk kell".

A távközlési vállalatnál legutóbb szerdán történt újabb öngyilkossági kísérlet. Egy 32 éves férfi munkahelyén, az egyik párizsi hívásközpontban próbált életének véget vetni, de kollegái megmentették.

Az Európa elsőszámú internetes és harmadik mobilszolgáltatójánál 20 hónapja tartó öngyilkossági hullám hetek óta a francia hírek élén szerepel: eddig 25-en vetettek véget életüknek a cég munkatársai közül. A szakszervezetek a vállalatnál évek óta tartó átszervezések menedzseri módszereire és a munkahelyi légkörre vezetik vissza az öngyilkosságok hátterében meghúzódó lelki okokat.

A kormány nyomására Didier Lombard elnök-vezérigazgató szeptemberben ígéretet tett arra, hogy az év végéig a menedzsment változtat módszerein és ezentúl a korábbiakhoz képest "másképpen, humánusabban, szociálisabban és a szakszervezetekkel teljes összhangban" képzeli el a dolgozók átképzését.

Az egykori állami telefonszolgáltató az 1997-es piaci nyitást követően sikeresen alakult át, de az átszervezések erőltetett menetben folytak: 2005-ben 22 ezer munkahelyet leépítettek. A jelenleg 100 ezer főt foglalkoztató vállalatnál - amelynek az állam 26 százalékos részvényese - az alkalmazottak 65 százaléka még mindig közalkalmazotti státuszt élvez szemben azokkal, akik a privatizáció óta kerültek a céghez.