Rekordleépítés a magyar GE-nél

Vágólapra másolva!
A következő két évben 2700 állást szüntet meg Magyarországon a General Electric, ami az utóbbi évek legsúlyosabb leépítését jelenti. A kirúgások a fényforrás-üzletágat érintik, amelynek sorsa több hónapja kérdéses, az uniós szabályok értelmében ugyanis kivonják a piacról a hagyományos izzókat. Egyetlen üzem szűnik meg, mégpedig a váci, amit 2011 végéig bezárnak. A nagy vesztes Nagykanizsa.
Vágólapra másolva!

A következő két évben 2570 főt bocsát el a GE Hungary a fényforrás üzletágban Magyarországon; a szakszervezetekkel most folyik az egyeztetés - jelentette be Phil Marshall, a GE Lighting Budapesten európai elnök-vezérigazgatója szerdán. Az energia-divízióban további 128 állás szűnik meg, így összesen csaknem 2700 állással lesz kevesebb a magyar üzemekben (az első híradások 2500 fős elbocsátásokról szóltak).

A GE most bejelentett elbocsátása a legnagyobb a gazdasági válság kitörése óta (lásd keretes írásunkat). Volt ugyan olyan nap tavaly november végén, amikor egy nap alatt 3000 ember számára vált nyilvánvalóvá, hogy elveszti állását, de ez nem egyetlen céghez kötődött. Az eddigi rekordtartó az Eybl Hungária és a Foxconn volt 1500 fős elbocsátásokkal, de négyszámjegyű kirúgást jelentett be az Elcoteq (1350 fő), illetve a Magyar Suzuki (1200 fő) is.

"A szakszervezeteket nem értesítették előre a leépítési döntésről, annak ellenére, hogy októberben a cég vezetése azt ígérte, tájékoztatja a munkavállalókat, ha kialakul a menedzsment álláspontja. Felháborító és érthetetlen, ami történt" - fogalmazott az [origo]-nak a bejelentés után Selmeczi György, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete vezetője. (Selmeczi szerda reggel még nem tudott arról, hogy a GE délután az üggyel kapcsolatban döntést hoz. A szakszervezeti vezető azzal számolt, hogy a cég november első két hetében dönt az ágazat jövőjéről, a teljes fényforrásgyártás megszüntetését pedig nem tartotta elképzelhetőnek.)

A munkavállalók vezetője elmondta, hogy szerdán délután megkapta az egyeztetésről szóló meghívót, jövő hét kedden találkozik a menedzsmenttel. Selmeczi elmondta, hogy a napokban értékelik ki a vállalatvezetés döntését, ami ugyan kedvezőbb a nyáron felmerült, 6-8000 fős leépítésnél, de így is nagyon jelentős. A kirúgások egy gyár bezárásával járnak majd, a tervek szerint a váci üzem 2011 végéig megszűnik. A legnagyobb vesztes Nagykanizsa, ahol 1750-ből 1300 embert küldenek el: folytatódik ugyan az autólámpák és a kompakt fénycsövek gyártása, de teljesen megszűnik az ipari szűrőket gyártó, alig egy éve Nagykanizsára telepített GE Energy üzem, amely további 128 ember leépítésével jár.

Az elbocsátások végrehajtása után így valamivel több mint 5500 dolgozó maradna a GE magyarországi fényforrásgyártásában. (Ezen kívül a Consumer & Industrial üzletág - amelyhez a fényforrás-gyártás is tartozik - egy másik gyára, a kismegszakítókat előállító ózdi üzem továbbra is ezer embert foglalkoztat majd.)

Már az Országgyűlés is aggódott

A GE képviselőit október közepén meghallgatásra hívta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága, hogy megismerje álláspontjukat a fényforrás iparág helyzetéről, a GE Consumer & Industrial üzletág tervezett magyarországi lépéseiről. A vállalat akkori közleményében azt jelezte, hogy előreláthatólag néhány héten belül tudja bemutatni az üzletág jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. A GE indoklása szerint azért kell átalakítani a termelést, mert a globális fényforrás iparág gyökeres átalakuláson megy keresztül, a világ egyre több országában szigorítják a fényforrásokra vonatkozó energiahatékonysági követelményeket.

A GE világszerte 320 ezer embernek ad munkát, Magyarországon pedig összesen 14 ezer munkavállója van a vállalatnak. Ezen belül a pénzügyi szektorban érdekelt, a GE Capital tulajdonában lévő Budapest Bank-csoport 3 ezer, a GE Hungary Kft. 11 ezer embernek ad munkát.

Változó uniós szabályok

Az Európai Unió szeptembertől kezdte meg a hagyományos izzók kivonását a piacról: Brüsszel döntése szerint szeptembertől az üzletek nem szerezhetnek be régi típusú, 100 wattos villanykörtéket az Európai Unióban, így Magyarországon sem. A károsanyag-kibocsátás csökkentését és az energiamegtakarítást célzó rendelkezést még tavaly decemberben fogadta el az EU. A százwattos égők eltűnése csak az első lépés, jövőre kivonják a forgalomból a 75 wattos, 2012-ben pedig a 40 és 25 wattos égőket is, az intézkedéssorozat eredményeként (a takarékosabb fénycsövek használatával évente 40 terawattóra energia spórolható meg, amely megfelel Románia teljes éves áramfogyasztásának).

Az uniós rendelkezés alapvetően befolyásolja a jelentős magyarországi gyártókapacitásokkal rendelkező GE termelését. "A versenyképesség megőrzése érdekében a vállalatnak alkalmazkodnia kell a megváltozott szabályozási és gazdasági környezethez, ellenkező esetben akár a fényforrás-üzletágon belüli valamennyi munkahely veszélybe kerülhet" - állt a cég októberi közleményében.

A GE tavaly októberben már végrehajtott leépítéseket, de ezek nagyságrendje jóval kisebb volt a mostaninál: a csaknem valamennyi magyarországi egységet érintő 500 fős leépítést jelentő lépés eredményeként megszűnt a közel 100 embert foglalkoztató győri üzem, és ezzel a GE-gyárak száma kilencről nyolcra csökkent.

Érzékenyen érintett városok

A GE Consumer & Industrial üzletága Budapesten, illetve öt vidéki magyar városban tartott fenn gyárakat idén őszig, a kismegszakítókat gyártó ózdi üzemen kívül. A fényforrásgyártás, illetve világítástechnikai gép- és alkatrészgyártában érintett öt város: Vác, Hajdúböszörmény, Kisvárda, Nagykanizsa és Zalaegerszeg.

A leépítések érzékenyen érintik a gyáraknak helyet adó városok munkaerőpiacát. Az egyik központ Nagykanizsa, ahol az Állami Foglalkoztatási Szolgálat településekre bontott statisztikája szerint a több mint 35 ezer munkaképes lakosból szeptember végén 3430 álláskeresőt tartottak nyilván, vagyis az úgynevezett relatív munkanélküliségi mutató 9,7 százalékos volt.

A válság kezdete óta a legnagyobb magyarországi leépítéseket bejelentő cégek

General Electric - 2570 + 128 fő (ezen felül 500 fő tavaly ősszel)

Eybl Hungária - 1500 fő

Foxconn - 1500 fő (időközben 100-200 embert újra felvettek)

Elcoteq - 1350 fő (450 saját alkalmazott + 900 "bérelt" dolgozó)

Magyar Suzuki - 1200 fő

Jabil - 900 fő

DAM 2004 Kft. - 878 fő

Denso - 800 fő

Flextronics - 770 fő (400 Zalában + 370 Tabon, de 200 főt toboroznak)

Alcoa - 730 fő

Forrás: [origo]-gyűjtés



A többi településen felemás a kép, Vácott szeptember végén 990 ember keresett állást a 23 116 lakosból, ami valamivel több mint 4 százalékos mutatót jelent, ez pedig kedvezőnek mondható. Zalaegerszegen 3200 lakosnak nem volt munkája, ami kevesebb mint 8 százalékos indexnek felel meg. A kelet-magyarországi városokban lévő GE-egységeknél kisebbek lesznek a leépítések, de itt már eleve rosszabb a helyzet, hiszen Hajdúböszörményben 12 százalék felett, Kisvárdán pedig e körüli a munkanélküliségi mutató.

A gyárak részletes munkaerő-adatairól nincsenek megbízható statisztikák, de a korábbi leépítések idején elhangzott adatok, illetve a szakszervezetek közlései alapján megbecsülhető a vidéki városokban érintett munkavállalók száma, legalábbis ennek nagyságrendje. Vácon már az elmúlt két évben megkezdődtek a leépítések, és az egykori "Izzóban" ma már csak hatszázan dolgoznak a 2007-es 1600 helyett. Ennek a gyárnak a leépülése már több demonstrációhoz vezetett Vácon.

Hajdúböszörményben is voltak már leépítések, tavaly még 1200-an dolgoztak itt, de akkor már bejelentették 172 fő elbocsátását. Nagykanizsán folyamatosan csökken a létszám, korábban 3800-an is voltak itt, de mára 3000-3200 körüli a létszám feltehetően, miután elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől szabadultak meg az itteni gyárban. Zalaegerszegen 500-an dolgoztak a GE-nél, közülük 80 fő leépítése volt napirenden. Kisvárdán mintegy 800 dolgozót foglalkoztat a cég.

A magyarországi cégcsoportot irányító GE Hungary Zrt. tavalyi árbevétele 667 milliárd forintra rúgott, ennek több mint 98 százaléka exportból származott. A múlt évben a GE Hungary Zrt. volt Magyarország harmadik legnagyobb exportőre, nyolcadik legnagyobb árbevételű cége, és ugyancsak nyolcadik legnagyobb foglalkoztatója. A GE továbbá résztulajdonosa a Genpact Hungary Kft.-t üzemeltető Genpact globális cégnek, amely 600 munkatársat foglalkoztat Budapesten.