Lefelé indultak az amerikai tőzsdék

Vágólapra másolva!
A szerdai csúcsokat döntögető kereskedés után csütörtökön mínuszban nyitottak a Wall Street vezető indexei.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tőzsdék mínuszban kezdték a csütörtöki kereskedési napot, miután a Citigroup részvényenkénti 27 centes veszteségről adott hírt negyedéves jelentésében, jóllehet egyébként 101 millió dolláros nyereséget ért el ebben az időszakban. (A részvényenkénti veszteség azzal magyarázható, hogy a cég átalakítja az amerikai kormány és más hitelezői által birtokolt elsőbbségi részvényeit törzsrészvényekké.)

A rosszabb nyitás azért sem meglepő, hiszen szerda este a Wall Street egyéves csúcson zárt, ismét átlépte a tízezer pontos lélektani határt a Dow Jones tőzsdeindex. Miután napok óta emelkedtek a börzék, várható volt, hogy eljön a profit kivételének ideje is. A Dow Jones ennek hatására csütörtökön mínusz 0,2 százalékos eséssel indított, majd egy kicsit visszakapaszkodott, a szélesebb merítésű S&P 500 index pedig 0,3 százalékos mínuszból kecmergett ki -0,18 százalékig, fél órával a nyitás után. A Nasdaq Composite szintén 0,3 százalékos veszteséggel indított, majd feljött -0,2 százalékra.