Egyre jobb adósnak számít a magyar állam

Vágólapra másolva!
A magyar állam mint adós piaci megítélésének jelentős javulását mutatja, hogy idei mélypontjára süllyedt a magyar adósságtörlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a szerdai londoni kereskedésben. Az árazás alapján az állami törlesztés kockázata kevesebb mint harmada a márciusinak.
Vágólapra másolva!

A magyar állami törlesztéskockázat fedezetére köthető hitelpiaci származékos csereügyletek (CDS) ára az irányadó ötéves futamidőre szerdán 199,4 bázispont volt a londoni CDS-piacon - közölte a CMA DataVision nevű vezető londoni piaci adatszolgáltató cég az MTI-vel.

Ez azt jelenti, hogy jelenleg minden 10 millió euró magyar adósság nem teljesítés elleni biztosítása évente alig valamivel több mint 199 ezer euróba kerül. A magyar CDS-árazás 2009-ben első ízben került a lélektani határnak is tekintett 200 bázispont alá. Az idei csúcspont márciusban volt, 630 bázispontos jegyzéssel, akkor tehát 630 ezer euróba került a biztosítás.

A magyar adósságtörlesztés biztosítási tranzakcióinak árazása most már közelít az amerikai Lehman Brothers befektetési bank bukása előtti szintekhez. A CMA DataVision adatsora szerint a magyar CDS-ügyletek ára tavaly szeptember végén még 171 bázispont volt a londoni piacon, de október végén már 600 bázispont felett járt, a Lehman csődjét követő általános piaci pánik első hullámának hatására.

Ugyancsak az ország pénzügyi pozícióinak javulását mutatja, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő nemrég negatívról stabilra javította Magyarország adóskockázati besorolásának kilátását - ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését.