Hétfőn kissé javulhat a forint

Vágólapra másolva!
Enyhe gyengüléssel továbbra is 270 forintos euró árfolyam felett ingadozik a forint: hétfőn délelőtt fél tízkor az eurót 271,17 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 270,68 forinttal.
Vágólapra másolva!

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint az alacsony globális aktivitás miatt nem várható nagy mozgás a forint piacán. Hétfőn zárva volt a japán tőzsde és a többi piac is. Nagyobb változást majd a holnapi inflációs adat hozhat, amely meghatározhatja az MNB kamatdöntéseit.

A dollárt 184,46 forinton jegyezték 1,4689 dolláros euró árfolyam mellett a péntek délután négy órai 183,76 forintos és 1,4725 euró/dolláros jegyzés után. A svájci frank jegyzése 178,33 forint 178,06 forint után, 100 japán jent 204,35 forinton jegyeztek a pénteki 205,49 forinttal szemben.

A befektetői hangulat hétfőn reggel továbbra is alapvetően pozitív, az európai tőzsdék tekintélyes index emelkedéssel nyitottak. A térségbeli devizákat még terheli kissé a lettországi devizaleértékelés kockázata miatt az elmúlt héten kibontakozott kisebbfajta "krízis", de a feszültség már oldódni látszik. A térség ismét a befektetők látóterébe került, erősödik a tőkeáramlás a térségbeli devizák felé.

A kereskedők nem várnak jelentős árfolyam mozgást a nap folyamán, részben a japán és az amerikai bankszünnap miatt megritkult nemzetközi devizapiaci forgalom, részben pedig az üres makrogazdasági naptár miatt. A térségbeli devizák az elmúlt hét végén kialakult árfolyamaik környékén szűk sávban mozoghatnak a nap folyamán, követve az euró/dollár árfolyam alakulását.

Az euró/dollár hétfőn reggel 1,47 alá süllyedt, a forint ezt követve a 270 forintos euró árfolyam közelében ingadozó sávból 271 környékén ingadozó sávba tolódott el. A nap folyamán a forint a várakozások szerint "nyugalmi állapotban" marad, szűk sávban ingadozva tartja 270 forintos euró árfolyam közeli szintjét.