Jól kezdte a hetet a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 519,77 pontos, 2,60 százalékos emelkedéssel, 20 548,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint az árfolyamok emelkedése mögött sokkal inkább a pozíciók alakulása húzódik meg, mint fundamentális okok. Példaként említette az OTP-t, amelynek piacán jelentős és egyre növekvő számú a short - gyengülésre játszó - pozíciók száma. A hét mindenhol a pozíciók kifutásának a hete, a befektetőknek dönteniük kell arról, hogy kiszállnak-e abból, esetleg tovább tartják, ami a vételt erősíti.

Elismerte: van esélye a korrekciónak is az elmúlt napok emelkedése után, de úgy vélte, hogy most nagyobb a valószínűsége a további erősödésnek. Az OTP kereskedésében az 5500 forint erős ellenállást jelent, amelyet ha áttör a papír árfolyama, gyorsan 6000 forintig, vagy akár a fölé is emelkedhet.

Sőre Balázs szerint a töretlen vételi hangulatot leginkább a plusz likviditás támogatja. A gazdaságok fellendítésébe fektetett jelentős összegek nem egészen ott csapódtak le, ahová a kormányok szánták, sokkal inkább a pénz- és tőkepiacokon. A banki hitelezés nem igazán indult be, és a bankok nem is ettől remélhetik az idei eredmények javulását, sokkal inkább az árfolyamnyereségből. Úgy fogalmazott: kollektív érdek az év végi magas árfolyam.

A pozitív hangulatot erősíti véleménye szerint az is, hogy a legtöbb cég tevékenység-optimalizáló, hatékonyságnövelő lépései mostanra kezdenek beérni: az eredmények nőnek, de az emelkedés nem az árbevétel növekedéséből, hanem a hatékonyabb működésből fakad. Figyelmeztetett azonban arra: továbbra is nagy a bizonytalanság, és a közeljövőben megjelenő makroadatok, vállalati hírek meg is fordíthatják a pozitív hangulatot.

A Mol 390 forinttal, 2,66 százalékkal 15 045 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 124 forinttal, 2,35 százalékkal 5409 forintra nőtt, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 3,95 százalékkal 843 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 690 forinttal, 1,82 százalékkal 38 700 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 476,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 342,6 millió forintos forgalom mellett 610 forinttal, 3,07 százalékkal 20 510 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1999,53 ponton zárt hétfőn, ez 52,29 pontos, 2,69 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.