Négymilliárdos beruházás Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Négymilliárd forintos beruházással 260 munkahelyet teremt Székesfehérváron az amerikai Harman cégcsoporthoz tartozó autóipari beszállítócég, a Harman/Becker Kft.
Vágólapra másolva!

A Harman International bővíti magyarországi tevékenységét, 3,7 milliárd forintos beruházást valósít meg Székesfehérváron - jelentette be Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a nemzetközi cég alelnökével közösen Székesfehérváron pénteken, sajtótájékoztatón.

A világ legnagyobb autóipari, elektronikai és akusztikai berendezéseket gyártó vállalata 12 ezer négyzetméter alapterületű új üzemcsarnokkal bővítette a Fejér megye székhelyén 1995 óta működő, és tevékenységét folyamatosan fejlesztő leányvállalatát, a Harman/Becker Automotive Kft.-t. Az amerikai központú multinacionális vállalat németországi cégén, a Harman Holding GmbH & Co. KG-n keresztül irányítja a magyarországi vállalkozást - derült ki az Opten céginformációs adataiból.

A gépbeszerzés és a gyártás bővítése 2011 júniusában zárul le. A beruházás 260 új munkahelyet teremt, eredményeként megduplázódik a székesfehérvári gyár exportjának volumene - mondta el David Karch, a nemzetközi cég alelnöke.

A Harman honlapján közölte, hogy magyar kormányzati fejlesztési támogatást kapott a mostani beruházáshoz. A cég közleménye arra utal, hogy ötéves adójóváírást kapott a magyarországi leányvállalat, a Harman/Becker Automotive Systems Kft. A közleményből az is kiderül, hogy a BMW, az Audi, a Mercedes, a Porsche, a Volvo és a Ford beszállítójaként működik a hazai leányvállalat.

Az autókba épített hangszórókat, rádió-és navigációs rendszerek részegységeit gyártó, jelenleg 466 dolgozót foglalkoztató székesfehérvári vállalkozás évi 14-15 milliárd forint forgalmat bonyolít le, és termékeinek teljes mennyiségét exportálja - tudta meg az MTI Kis István gyárigazgatótól.

A gazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: folyamatosan tárgyalnak újabb befektetőkkel, az ITDH segítségével jelenleg is tucatnyinál több beruházásról folytatnak megbeszéléseket. Megvalósulásuk esetén ezek több mint hatezer új munkahelyet teremtenek.

Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Székesfehérvár innovációs park létesítésével teremt lehetőséget a kutató-fejlesztő, innovációs tevékenységre a városban már dolgozó, illetve letelepülni kívánó cégeknek.