Vágólapra másolva!
Magyarország megmenekült a pénzügyi összeomlástól, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül is boldogulhat, de még nincs biztonságban, és tartania kell magát a szigorú költségvetési politikához, hogy bevezethesse az eurót - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán a Reuters hírügynökségnek. Szerinte a válságban egyértelművé vált, hogy az euró stabilitást és biztonságot ad, ezért a közös pénzt amilyen hamar csak lehet, be kell vezetni Magyarországon.
Vágólapra másolva!

"Magyarország ugyan visszafordult a szakadék széléről, de most már a hegyet kell megmásznia. Ez egy nagyon nehéz feladat, ami vérhez, verejtékhez és könnyekhez vezet - utalt Winston Churchill, egykori brit miniszterelnök második világháborús híres beszédére Bajnai. Hozzátette: "ha nem vigyázunk, visszagurulhatunk a hegyről és a szakadékba zuhanhatunk, tehát tovább kell menni a nehéz, de eredményre vezető úton."

A miniszterelnök elmondta, hogy várni kell még azzal, hogy az euróbevezetés kapujának számító ERM-II árfolyamrendszerbe való belépésről beszéljünk. Emellett azonban fenn kell tartani a piacok nehezen visszanyert bizalmát. A költségvetés elfogadásával és a forint stabilan tartásával, a hozamok és kamatok csökkenésével lehetségessé válik az államadósság bővülő trendjének megfordítása. Ez jelenti majd a jelet az ERM-II tárgyalásainak megkezdésére.

"Szükségünk van az euróra amilyen hamar csak lehet" - mondta Bajnai. Mint fogalmazott: a versenyképesség fokozására is szükség van, hogy az euró átvételekor az ország fenntartható növekedési pályán legyen és hogy a közös pénz ne visszafogja az ország növekedési lehetőségeit. Addig is úgy látja a miniszterelnök, hogy ha a környezet nem romlik számottevően, akkor Magyarország képes lesz a piacokról finanszírozni magát.