Vágólapra másolva!
Az ipari termelés 19,9 százalékkal csökkent augusztusban a tavalyi bázishoz képest, míg az idén júliushoz viszonyítva szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva, 0,7 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján kedden.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Az ipari termelés tavaly július óta megszakítás nélkül csökken a munkanappal kiigazított adatok szerint, a kiigazítatlan mutató csökkenése október óta tart.

Idén júliusban a termelés 19,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - 0,7 százalékos volt a csökkenés. Tavaly augusztusban az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 5 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva pedig 0,3 százalékkal csökkent, míg az előző hónaphoz képest stagnált.

A válság kibontakozása, 2008 óta idén februárban és áprilisban esett vissza a legnagyobb mértékben a magyar ipari termelés. A szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index e két hónapban 95,5, illetve 95,0 volt, vagyis az előző hónapokhoz képest 4,5 és 5 százalék volt a zuhanás 2009 elején.

Az augusztusi 0,7 százalékos csökkenés ezekhez az adatokhoz képest mérsékeltnek tekinthető, és megegyezik a júliusi mutatóval. Az azonban bizonyos, hogy a tavasz végén-nyár elején, május-júniusban tapasztalt bővülés átmenetinek bizonyult az iparban.

A GDP-re is rosszul hat majd az ipar visszaesése

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az augusztusi ipari termelés alulmúlta a várakozásokat, hiszen a piac általánosságban 18 százalékos csökkenésre számított, a Takarékbank elemzői pedig 17 százalékra. Ezzel szemben a tényadat éves szinten 19,9 százalékos zuhanás lett.

Suppan szerint a magyar ipar nem tűnik képesnek arra, hogy kövesse a bizalmi indexek javulását és a beszerzői menedzserindexek emelkedését, amelyek a régióban mérhetők. Az ipari termelés visszaesésében ezért alighanem a belső kereslet drasztikus hanyatlása játszik szerepet, ami meghosszabbíthatja a gazdasági recessziót.

Minthogy az ipar immár második hónapja egymás után esik vissza, ez azt vetíti előre a Takarékbank szakértője szerint, hogy a GDP harmadik negyedéves adata sem lesz túl kedvező. Ugyanakkor az év vége felé javuló mutatókat vár Suppan, mivel szerinte a kibocsátás stabilizálódni látszik, így egyszerűen az alacsony bázis (viszonyítási alap) miatt százalékosan nem várható egyre nagyobb hanyatlás az iparban.