Öngyilkossági hullám miatt bukik a France Télécom alvezére

Vágólapra másolva!
A francia távközlési óriásvállalat, a France Télécom bejelentette, hogy távozik a cég második embere, Pierre-Louis Wenes. A vezérigazgató-helyettes nevéhez fűződik annak a vállalatszervezési rendszernek a bevezetése, amelyet a szakszervezetek okolnak a céget sújtó példátlan öngyilkossági hullámért.
Vágólapra másolva!

A teljesítményjavításra bevezetett Next szisztéma 2005 óta működik a France Télécomnál, és a La Tribune nevű francia lap szerint csak az elmúlt 18 hónapban 24-en vetettek véget sajátkezűleg életüknek a cégnél.

A Next bevezetésével, és a cég franciaországi tevékenységének irányításával foglalkozó Wenes utódja Stéphane Richard lesz. Ő nemcsak a vezérigazgatóhelyettesi tisztséget foglalja el, de rögtön városmányosa is lett az első számú posztnak a cégnél.

Didier Lombard, a cég vezérigazgatója ugyanis 2011-ben távozik a France Télécom éléről, és utódja a mostani bejelentés szerint Richard lehet.

A hivatalos közlemények szerint Lombard azután mentette fel Wenest az alvezéri funkciókból, mert a cég második embere maga kérte ezt. Wenes megpróbálta modernizálni a France Télécom szervezetét, ám ez hatalmas ellenállásba ütközött a szakszervezetek részéről, amelyek a fővezér, Lombard távozását is követelik.

Lombard megbuktatására azonban nem sok az esély a La Tribune szerint, minthogy a vezérigazgatót a kormány támogatja. Wenest hétfői hatállyal mentette fel Lombard a munkavégzés alól.