Csökkenhet a budapesti távhő hődíja

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szeptembertől 10,5 százalékkal csökken a távhőszolgáltatásban a hő díja - közölte Kovács Lajos, a Főtáv vezérigazgatója a társaság igazgatóságának döntését pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A csökkentést a Magyar Energia Hivatalnak még jóvá kell hagynia.

A Főtáv azt reméli, hogy szeptemberig a hivatal befejezi az árellenőrzést, s akkortól változhat az ár. A távhőszolgáltatás díjában a hő díja a csökkentéssel 70 százalékról 65 százalékra csökken, ezért alapdíj aránya pedig 30-ról, 35 százalékra nő. A hődíj csökkenése egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás esetében éves szinten 19 366 forinttal mérséklődik. Figyelembe véve azt, hogy az áfa 25-ról 18 százalékra csökkent augusztustól, a megtakarítás évente közel 24 ezer forint. Ezzel a távfűtés a most kezdődő fűtési idénytől a legolcsóbb fűtési mód Budapesten - hangsúlyozta Kovács Lajos.

Hozzátette: a Főtáv novemberben, a hődíj csökkentése után, kezdeményezi az alapdíj mérséklését is. Erről a Fővárosi Közgyűlésnek kell határoznia, az energia hivatalnak pedig jóvá kell hagynia. A csökkentés tervezett mértékét a vezérigazgató nem kívánta elárulni, de jelezte, hogy a hődíj csökkenéshez hasonló arányút terveznek az alapdíjban is. A vezérigazgató közölte: reméli, hogy a 2010. évi költségvetési törvényben is legalacsonyabb áfakulcs-körbe tartozik majd a távhő.