Válsághíradó: A GDP bezuhanása ellenére jól tartotta magát a forint és a BUX is

Vágólapra másolva!
A forint - bár napon belül kissé gyengült - és a pesti tőzsdeindex  is jól tartotta magát a gyenge GDP és lefelé nyitó amerikai tőzsdék ellenére. A vártnál jobb lett az eurózóna GDP-je. Sínre került a Volkswagen-Porsche fúzió, aláírásra kész a Magna és a GM szerződése az Opel megvételéről. Jól teljesített a második negyedévben a német és a francia gazdaság is. Válsághíradó péntek hajnalban.
Vágólapra másolva!

Pénteken mind az eurózóna, mind az USA júliusra vonatkozó fogyasztói árindexei napvilágot látnak. Az euróövezeti infláció júliusban a várakozások szerint hó/hó alapon a júniusi 0,2 százalékról -0,6 százalékra esik.

Az amerikai infláció júliusban egy évre visszatekintően a prognózisok alapján -1,9 százalék lesz a júniusi -1,4 százalék után. Hó/hó alapon az előző 0,7 százalékos áremelkedési ütem a várakozások szerint az árak változatlanságáig lassul.

Az amerikai ipari kibocsátás a júniusi 0,4 százalékos visszaesésről várhatóan 0,2 százalékos emelkedésbe fordul.

Rosszul alakultak a kanadai új autó eladások júniusban, az előző hónap egy százalékos emelkedéséből várhatóan ugyanekkora esésbe fordul

Ugyancsak csökkenést mutat a University of Michigan fogyasztói bizalmi indexe.

Pénteken teszi közzé az OTP Bank második negyedéves gyorsjelentését. Elemzők szerint a részvény árfolyamának alakulására nem lesz jelentős hatással a gyorsjelentés publikálása, mások ugyanakkor úgy vélik, csak akkor nem indul be profitrealizálás a tőzsdén, ha a bankcsoport a konszenzusos becsléseknél lényegesen jobb számokat közöl.

Az MNB és a Pénzügyminisztérium nem közöl makroadatot, a KSH a júniusi építőipar kibocsátás adatait közli pénteken.

A forint és a BUX is tartotta magát

Sem a gyenge amerikai nyitás, sem a második negyedéves magyar GDP vártnál nagyobb esése nem húzta le a pesti tőzsdét.

A forint meredek emelkedőn kezdte a napot, az euró búcsút mondott a 270 forint feletti tartománynak, zárásra valamelyest gyengült, de erős maradt a magyar fizetőeszköz.

Vékony nyereséggel zártak a piacok New Yorkban.

A német és a francia gazdaság ugyanakkor jobban teljesített a vártnál a második negyedévben, Németország GDP-je 2008 óta először növekedett.

A vártnál jobb lett az eurózóna GDP-je

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagországai jóváhagyták 250 milliárd dollár értékű SDR új kibocsátását. A lépés célja, hogy növeljék az IMF rendelkezésére álló forrásokat a gazdasági világválság kezelésére.

Az eurózóna második negyedéves GDP-je felülmúlta az előrejelzéseket.

Bár nyereséges maradt a második negyedévben a Raiffeisen International, nettó profitja az első negyedévinek csak 40 százaléka volt.

Tőkeemelésre készül az OMV, az osztrák olajmulti 800 millió euró értékű részvénykibocsátást fontolgat.

Sínen a VW-Porsche ügylet

Zöld fényt adott csütörtökön a Volkswagen (VW), és a Porsche felügyelő bizottsága is a két autógyár összeolvadásához.

Aláírásra kész szerződéstervezetet dolgozott ki az General Motors (GM) és a Magna az Opel autógyár átvételéről.

Jól ment az FHB-nek, a bankpapír árfolyama a negyedéves jelentés közzététele nyomán kilőtt.

Sokkal többet dolgoznak az új EU-tagállamokban az alkalmazottak, mint a régiekben, és ebben a "munkaversenyben" a románok vezetnek.