Válsághíradó: hullámzó forint, erősödő OTP

Vágólapra másolva!
Itthon és Európa gazdaságilag legfontosabb országaiban is GDP-statisztikák jelennek meg csütörtökön. Szerdán vegyes hírek érkeztek ugyan, de a tőzsdék emelkedtek, itthon az OTP vezette a BUX-ot a növekedésben. A forint hullámzó árfolyammal rukkolt elő, a krízisnek tehát egyelőre nincs vége. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

A válság további híreit itt olvashatja!

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön publikálja a hazai mezőgazdasági árak alakulását. A közlemény az első félév áralakulását mutatja majd be. Szintén a KSH közli csütörtökön a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi előzetes adatát is. Ez az egyik legfontosabb gazdasági jellemző, és egyértelműen jelezheti, hogy a válság melyik stádiumában tart Magyarország.

Európát német, francia és eurózónás GDP-adatok mozgathatják, a német gazdaság helyzete pedig alapvetően határozza meg a magyar makromutatók várható alakulását is, ezért különösen fontos lehet ez az adat. Amerikában kiskereskedelmi és álláspiaci statisztikák jelennek meg csütörtökön.

Mi történt szerdán?

Szerdán jó napot zárt az amerikai, a magyar és a három nagy nyugat-európai tőzsde.

A forint hullámzott, de a nap végén inkább erősebb volt, míg az arany mérsékelten drágult. A finomított cukor ára ugyanakkor rekordot döntött.

Amerikában változatlan maradt az alapkamat, és sajátos módon egy romló külkereskedelmi statisztika vidította fel a piacokat. Júniusban ugyanis 4 százalékkal 27 milliárd dollárra nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya az import bővülése miatt, amire először volt példa az elmúlt 11 hónapban. Az MTI által idézett elemzők szerint a behozatal növekedése újabb jel, hogy a gazdaság kezd fellélegezni a krízis nyomása alól.

Válság Európában

Ezzel szemben az euróövezet ipari termelésének júniusi 0,6 százalékos csökkenése ismét felerősítheti azokat a hangokat, miszerint Európában még nem kezdődött meg a kilábalás a gazdasági válságból.

A gazdasági válság folytatódását támaszthatja alá a távirati iroda szerint az is, hogy Németországban olyan mértékben csökkent a repülőterek forgalma idén az első fél évben, amire az adatrögzítés kezdete, 1951 óta nem volt példa. Az első fél évben 3,6 millióval, azaz 7,8 százalékkal kevesebben utaztak belföldre és külföldre, mint egy évvel korábban.

A Román Nemzeti Bank adatai szerint mintegy 43 százalékkal csökkentek az első félévben a közvetlen külföldi beruházások Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest.