Euforikus hangulatot várnak a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,55 pontos emelkedéssel, 18 442,39 ponton nyitott csütörtökön. Az index a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 2,05 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Emelkedést, sőt euforikus hangulatot várnak a BÉT-en csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértők. Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója egyértelműen felfelé mutató irányt vár a csütörtöki tőzsdei kereskedésben, követve az amerikai piacok zárását és az ázsiai börzék irányát. Az OTP piacán ma nem számít meglepetésre a kereskedési igazgató: a legnagyobb magyar bank féléves tőzsdei gyorsjelentésével kapcsolatos várakozásokat már beárazta a piac, változást a tényadatok eredményezhetnek.

Sarkadi Szabó Kornél a CASHLINE Értékpapír Zrt. vezető elemzője csütörtökön újabb euforikus hangulatot vár a budapesti kereskedésben, akár újabb helyi csúcsot hozhat a tőzsdemutató, az OTP és a forint. Az OTP árfolyama elérheti az 5000 forintot. Az emelkedés egyértelműen az amerikai bankrészvények mozgását, a nemzetközi szárnyalást követi - mondta a vezető elemző.

Az FHB-részvények kereskedését - a bank várakozáson felüli féléves eredményének hírére - felfüggesztették, mert tíz százalékon felüli árfolyamváltozást (emelkedést) értek el. Fél tíz körül 9,68 százalékos pluszban álltak, 906 forintos árfolyammal.

Az OTP is jól indította a napot, szintén fél tíz körül 2,55 százalékos emelkedést mutattak.