Lejtőn kezdett a BUX

Vágólapra másolva!
Közel 1 százalékos süllyedéssel nyitott a BUX pénteken, miután valamennyi vezető papír veszített értékéből.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a pénteki nyitás után néhány perccel 17 706,31 pontra csökkent, ez 0,8 százalékos mínuszt jelent a csütörtöki záráshoz képest.

Valamennyi vezető papír veszített értékéből. Az OTP árfolyama 0,4 százalékkal 4417 forintra csökkent, a Mol jegyzése 1,4 százalékkal 13 550 forintra süllyedt. A Magyar Telekom ezzel párhuzamosan 2,2 százalékkal 674, a Richter pedig 0,5 százalékal 36 100 forintra gyengült.

Bizonytalan kereskedés lesz pénteken - mondta Csáky Attila. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója hozzátette: a forint kicsit gyengült az euróhoz képest és a befektetők profitkivétele is befolyásolhatja az árfolyamokat. Csütörtökön már csak az OTP tartotta a BUX-ot, összhangban a régió bankjainak árfolyam emelkedésével.

A kereskedők a pénteken magyar idő szerint délután fél háromkor megjelenő amerikai munkanélküliségi adatokra várnak, addig kis forgalom várható a Budapesti Értéktőzsdén.