Válsághíradó: gyengébb forint, kilógó OTP, lista az álláspusztítókról

Vágólapra másolva!
Csütörtökön két makroadattal jelentkezik a KSH, Európában az angol és a frankfurti jegybankárok döntése, illetve a kamatdöntésekhez fűzött kommentárok mellett az újabb külföldi óriáscégek beszámolói okozhatnak izgalmakat. Csütörtökön rossz hangulat uralta a piacokat, gyengült a forint, a Wall Streeten lejjebb kerültek a mutatók, és BUX is veszített értékéből, igaz az OTP kivétel volt, a bankpapír drágult.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal az ipar és a külkereskedelem júniusi teljesítményéről szóló előzetes adatot publikálja.

Májusban az ipar rosszul muzsikált, éves összevetésben a szektor termelése 22,1 százalékkal csökkent, igaz, áprilishoz képest 2,6 százalékkal növekedett. A legutóbbi külkerstatisztika impozáns többletet mutatott köszönhetően annak, hogy az import nagyobb mértékben esett vissza, mint az export. Január és május között a kivitel 21, a behozatalé 26 százalékkal esett vissza, ennek eredményeként a külkereskedelmi mérleg 379 milliárd forinttal 455 milliárd forintra gyarapodott.

Európában csütörtökön a jegybankároké lesz a főszerep, a Bank of England és az Európai Központi Bank is dönt a jelenleg 0,5, illetve 1 százalékos szinten lévő kamatszintről. A piaci várakozások szerint egyik jegybanki testület sem fog módosítani az irányadó rátán. Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet szavai kamatdöntés utáni nyilatkozata azonban megmozgathatja a piacokat. Az Egyesült Államokban szűkös az étlap, mindössze friss munkanélküliek számáról szóló statisztika lát napvilágot.

A vállalati szektorból a friss gyorsjelentések érkeznek. Csütörtökön jelenik az egyik legnagyobb német pénzintézet, a Commerzbank beszámolója, emellett a Deutsche Telekom, és fogyasztási cikkeiről ismert Unilever is közzéteszi második negyedévre vonatkozó eredményeit. Szintén csütörtökön közli féléves gyorsjelentését a Deutsche Telekom magyar leánycége, a Magyar Telekom.

Ez történt szerdán: pirosban zártak a piacok

Gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót szerda délután 267,70 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 265,95 forinttal.

A kedvezőtlen globális hangulatban 0,5 százalékos veszteséggel zárt a BUX, a vezető papírok közül egyedül az OTP drágult.

Valamennyi fontos amerikai tőzsdeindex a negatív tartományban fejezte be a szerdai kereskedést.

Gyorjselentések itthonról és külföldről

A Rába árbevétele a globális negatív hatásokat tükrözve ugyan jelentős mértékben 44 százalékkal 18,3 milliárd forintra csökkent, a működésből származó profit mindössze 5 százalékkal mérséklődött.

Az Egis üzleti évének június 30-án záródó első háromnegyedévében konszolidáltan 13,41 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ez 61 százalékos emelkedést jelent éves szinten.

Javulásnak indult a német Adidas sportszergyártó cég eredménye.

Az amerikai Procter & Gamble fogyasztásicikk-gyártó cég 2,471 milliárd dolláros, részvényenként 80 centes adózott eredményt ért el a júniussal záródó negyedévben.

Lista az álláspusztítókról

Júliusban 3500 főt érintő csoportos létszámleépítésről érkezett bejelentés a hazai munkaügyi központokhoz - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

Az idei legnagyobb elbocsátásokat bejelentő cégek listájából kiderül, hogy nem Amerikában és nem Nyugat-Európában működik a legjelentősebb álláspusztító cég: az orosz államvasutak ugyanis 54 ezer embertől válik meg idén.

A hitelkamatoknál nagyobb mértékben csökkennek a banki betéti kamatok a monetáris tanács 100 bázispontos, július végi jegybanki alapkamat csökkentése nyomán.

Tízezrével kerülnek Kelet-Európába és Afrikába a németországi roncsprémium révén leselejtezett autók a német bűnügyi nyomozók szövetsége szerint (BDK).

A távfűtés díjának mintegy 7 százalékos csökkenését célzó kérelemmel fordult a Főtáv a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH).

Az [origo] Kommunikációs és Médiaszolgáltató Zrt. a Magyar Telekom kizárólagos tulajdona.