A PSZÁF 15 millió forintra büntette a K&H-t

Vágólapra másolva!
A K&H Bankra 15 millió forintos bírságot rótt ki a PSZÁF, mert a pénzintézet egyik ügyfelének kérés nélkül nyitott folyószámlát.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) még 2008. november 18-án érkezett bejelentés, ennek alapján a hatóság idén áprilisban indított vizsgálatában annak járt utána, hogy a bank a forint folyószámla megnyitása során betartotta-e a szabályokat.

A 15 millió forintos bírság indoklásából kiderül, a bejelentő a bank értékpapír számlavezető rendszerének meghibásodása miatt nem tudott személyesen megbízást adni euróalapú befektetésének értékesítésére, ezért meghatalmazást adott az értékpapírok eladására.

A bank munkatársa az értékpapírok eladásakor, a forintra történő konverzió elvégzése előtt észlelte, hogy az ügyfél nem rendelkezik aktív forint folyószámlával, s azt előzetes kérelem nélkül, szabálytalanul megnyitotta a bejelentő részére. A bank az ügyfél kérelme nélkül megnyitott számlát 2008. december 9-én lezárta. A hitelintézet a felügyelet megállapítása szerint a számla megnyitása során nem az adott helyzetben tőle elvárható gondossággal járt el, és megsértette a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

A kiszabott büntetés a bírságkeret - a minimális banki jegyzett tőke 0,1-1 százaléka, vagyis 2-20 millió forint - felső határához áll közelebb. Az intézkedés alkalmazása és a bírság mértékének meghatározása során a PSZÁF figyelemmel volt a bank és ügyfelei számára egyaránt magas kockázati besorolásúnak minősített szabályszegés súlyára, annak a bank biztonságos működésére, valamint a piacra és az ügyfelekre gyakorolt hatására, az előidézett kockázatra. A bírság mértékét befolyásolta továbbá, hogy a piacon jelentős súlyú, fontos intézményről van szó. A felügyelet figyelembe vette azt is, hogy a bankra az idén már kétszer is kiszabott bírságot.