Húsz kritikusát figyelte meg a Deutsche Bank

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A korábban gondoltnál is nagyobbnak ígérkezik a Deutsche Bank AG megfigyelési botránya, a Wall Street Journal (WSJ) értesülései szerint akár 20 ember után is kémkedhetett a pénzintézet vezetésének egy része.

A lap szerint a Deutsche Bank megfigyeléseire ugyan Németországban került sor, de a kihatások globálisak lehetnek, Londonban és New Yorkban ugyanis egyre több befektető és felügyeleti szerv érdeklődik az események iránt.

A bank vezetése azt állítja, hogy nem tudott a bankkal szemben kritikus személyek megfigyeléséről. A botrány még májusban tört ki, mintegy két héttel ezelőtt pedig több vezetőjétől is megvált a pénzintézet. Az ügyről elsőként a Spiegel számolt be, az elbocsátottak pedig Rafael Schenz, a bank biztonsági főnöke, illetve Wolfram Schmitt, a befektetői kapcsolatokért felelős vezetője voltak.

A frankfurti vádhatóság szerint a Deutsche Bank, illetve a társaság vezetői számos, a magánélet védelmét biztosító törvényt megszegtek, amikor a bankhoz kapcsolódó személyek után kémkedtek. Az ügyészség szóvivője az AFP hírügynökséggel közölte: még vizsgálják, hogy a bizonyítékok hatására hivatalos eljárást indítnak-e a kémkedés gyanúja miatt.

A Deutsche Bank belső vizsgálata derített fényt a visszaélésekre. A megfigyeltek között ott volt Gerald Herrmann, a bank felügyelőbizottságának egykori tagja, akit bizalmas információk kiszivárogtatásával gyanúsítottak meg, illetve Michael Bohndorf részvényes, aki korábban kifejezetten kritikus volt a pénzintézet vezetésével kapcsolatban. Egyes információk szerint kémkedtek az ismert médiamogul, Leo Kirchről és a Deutsche Bank igazgatójáról, Hermann-Josef Lambertiről is.