Vágólapra másolva!
Az idei első félévben jelentősen nőtt a felszámolási és végelszámolási eljárás alá került társas vállalkozások száma, de a csődvédelem továbbra sem népszerű - derül ki a KSH statisztikájából.
Vágólapra másolva!

Június 30-án a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 670 ezer volt, 46 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ezen belül az első félévi emelkedés 16 ezer.

A növekedés a bejegyzett vállalkozások számának 15 és fél ezret meghaladó, valamint a nonprofit szervezetek számának félezres bővüléséből adódott, miközben a költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma tovább csökkent.

A regisztrált vállalkozások számának növekedését mind a nyilvántartott társas vállalkozások (1,1 százalék), mind az egyéni vállalkozások (0,9 százalék) számának az év első hat hónapjában bekövetkezett bővülése okozta. Összességében a vállalkozások száma az első félévben 1 százalékkal nőtt, és 3 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

A KSH közleménye szerint az első félévben történt új regisztrációk száma nem hasonlítható össze a tavalyi év azonos időszakának adataival. Ennek oka, hogy nagyrészt 2008. első félévében regisztrálták magukat az adóhatóságnál a mezőgazdasági őstermelők. A társas vállalkozások bejegyzéseinek a száma a tavaly az első félévi szint 90,2 százalékára esett vissza. A vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozások
regisztrációinak száma negyedével csökkent.

A felszámolási eljárás alá került társas vállalkozások száma 5710 volt (26 százalékkal emelkedett), ezen belül a korlátolt felelősségű társaságok esetében az átlagnál magasabb, 37,4 százalékos növekedés következett be. A legtöbb felszámolást a középvállalkozások körében indították, több mint 3 és félszer annyit, mint 2008 I. félévében. Ugyanez az arány a vállalkozás főtevékenységét tekintve a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágazatban a legmagasabb, régiók vonatkozásában pedig a Nyugat-Dunántúlon.

Nőtt azok száma is, akik vállalkozásuk lezárására a végelszámolást választották: 35,8 százalékkal több társas vállalkozás került végelszámolás alá a tavaly hasonló időszakihoz képest. A felszámoláshoz hasonlóan itt is kiugró az arány a korlátolt felelősségű társaságok körében (68,9 százalék). A legnagyobb növekedést az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágban tapasztaltuk, a régiók közül pedig leginkább Észak-Magyarországon nőtt az indított végszámolási eljárások száma.

A csődeljárás alatt álló szervezetek száma a 2008. június 30-i állapothoz képest változatlanul igen alacsony, 2009 első félévének végén 10 szervezetet érintett. Vagyis igen csekély azoknak az eljárásoknak a száma, amelyek a vállalkozás fizetőképességének helyreállítására, azaz megmentésére irányulnak.