A magyarországi vásárlásokat vizsgálják Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indítanak Szlovákiában azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a határmenti vásárlóturizmus felfutását, és ebben mekkora szerepe van az euró bevezetésének - jelentette be Igor Barat, a pozsonyi kormány euró-koordinátora. A vizsgálat két hónapon át tart majd, és nem igazán kétséges, hogy mi lesz a végeredménye.
Vágólapra másolva!

Szlovákia fél éve csatlakozott az eurózónához, és ezen idő alatt jellemzővé vált, hogy a szlovákiai lakosok Magyarországra, illetve Lengyelországba járnak át vásárolni. (Erről a jelenségről korábban az [origo] is beszámolt, írásainkat itt és itt olvashatja.)

A forint 14 százalékot veszített értékéből az euróval szemben az utóbbi egy évben, ami azt jelenti, hogy a szlovák termékek relatív értelemben ennyivel drágultak a magyarokhoz képest. (A zloty 25 százalékot esett, így ebben a viszonylatban még nagyobb az árrés.) A Bloomberg jelentése szerint a szlovák kiskereskedelmi szektor kifejezetten szenved az árfolyamhatás miatt.

A kelet-közép-európai blokkban csak Szlovákia és Szlovénia tagja egyelőre az euróövezetnek, és a jelek szerint ez az elkövetkező öt évben nem is változik. Lengyelország 2012-re tervezte ugyan a csatlakozást, de úgy fest, hogy Varsóban halasztanák a közös pénz átvételét, a csehek és a magyarok pedig 2014 előtt nem is tervezik a nemzeti devizák leváltását.

Szlovéniában a kiskereskedelmi forgalom több mint 13 százalékkal esett májusban, az első negyedéves GDP pedig 8,5 százalékkal zsugorodott, miközben Szlovákiában 9,2 százalékkal ment le a boltok forgalma, a gazdaság egésze pedig 5,6 százalékkal csökkent. Magyarországon mindeközben a kiskereskedelem visszaesése alig haladta meg a 4 százalékot, ami a szakértők szerint a bevásárlóturizmusnak is köszönhető.

"Magyarország Szlovákia negyedik legnagyobb kiskereskedelmi áruházává vált" - foglalta össze a Bloombergnek Viliam Trska, a Procter & Gamble szlovákiai vezetője. A megszólaltatott elemzők szerint a mostani válságban az euró kifejezetten káros hatással van a gazdasági életre, a szomszédos országok leértékelődő devizái miatt ugyanis jelentősen romlik a szlovák versenyképesség.