Nem maradt pénzünk a benzinen spórolni

Vágólapra másolva!
Feltehetően a pénztárcák hóvégi kiürülésének tudható be, hogy nem nőttek meg a sorok a benzinkutaknál a szerdai nagy adóemelés előtt. Az előrehozott vásárlással pedig lehetne spórolni, átlagosan több mint 600 forintot takaríthat meg, aki ma éjfélig teletankolja az autóját.
Vágólapra másolva!

Kedden nem nagyon látszott a hazai benzinkutakon a szerdai nagy adóemelés, az [origo] által felkeresett benzinkutak és olajcégek többsége ugyanis nem számolt be a forgalom érezhető emelkedéséről. Lenne pedig oka az előrehozott vásárlásnak, holnap ugyanis egy 50 literes tankkal számolva akár több mint 600 forinttal is többet kell majd a kasszánál hagyni, mint ma éjfélig.

A portálunk körkérdésére adott válaszokból kiderült, hogy voltak ugyan olyan kutak, amelyeknél láthatóan megnőtt a forgalom (az Auchan egyik kútjánál a nap közepén is sorok álltak, kora délután pedig például a Lukoil Hamzsabégi úti és a Metro budaörsi töltőállomásánál volt láthatóan nagy az érdeklődés), de összességében nem lehet kiugró keresletemelkedésről beszélni.

Az üzemanyagok drágulása előtt általában megnő a kutaknál a kereslet, ennek mostani elmaradása feltehetően azzal magyarázható, hogy mivel hó végéről van szó, így sokaknak egyszerűen nem maradt pénze a tankolás előrehozatalán való spórolásra. Ezt támasztja alá az is, hogy a Mol Szerémi úti kútjánál azt mondták, hogy a likviditási problémákkal kevésbé küzdő céges autókból több érkezett, mint amennyi egy sima hóvégi napon jellemző. (A hóvégi jövedelmi hatás nem csak a benzinkutakat érintette, hanem az egész kiskereskedelmi szektort - legalábbis erre utal, hogy a portálunknak nyilatkozó áruházláncok szintén nem számoltak be jelentős adóemelés előtti forgalombővülésről).

Adóemelés vs. árcsökkenés

Holnap két ellentétes hatás befolyásolja az üzemanyagárakat: az áfa- és a jövedéki adó emelése miatt drágul a benzin és a gázolaj, a piaci folyamatok és a forint erősödése azonban lefele nyomja az árat. Összességében átlagosan bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti ára, ami a következő tényezőkre vezethető vissza:

- a tőzsdei árak és a forint erősödése miatt bruttó 6 forinttal, illetve 3 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára,

- a benzin literenkénti jövedéki adója 103,5 forintról 109 forintra emelkedik, a gázolajé pedig 85 forintról 90,5 forintra megy fel,

- a gázolaj és a benzin áfakulcsa 20-ról 25 százalékra nő, ami az átlagos árszint esetében 10-14 forintos drágulást okoz.

Figyelembe kell venni, hogy az árakat a kutak határozzák meg, így akár 10-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok - természetesen attól függően, hogy hol tankolnak.

Egy hete drágult a gázolaj

A Mol egy hete bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benziné akkor nem változott. Akkor az emelés nyomán a dízel kiskereskedelmi ára átlagosan 270 forintra nőtt, a benziné 290 forint maradt, azaz a mostani változások miatt az átlagár a benzin esetében valahol 303 forint körül lehet, míg a gázolajnál 285 forintos árszinttel lehet kalkulálni.

Határmenti lehetőségek

Az áfa- és jövedéki adó emelése után Ausztriát kivéve minden szomszédos országban olcsóbb lesz az üzemanyag a magyarországi - nem hipermarket-kutaknál - átlagos 303 forintnál. A holtankoljunk.hu adatai szerint leginkább Ukrajnába érdemes benzinért menni, ott 1 liter 95-ös oktánszámú benzin 160 forintba kerül, a következő tankolási célpont Románia lehet 246 forinttal. A többi szomszédos ország jelenlegi átlagárai csak néhány forinttal maradnak el a magyarországi kalkulálttól, így oda nem nagyon érdemes kiutazni az olcsóbb benzin miatt. Egy 50 literes benzintankkal rendelkező gépjármű esetében Ukrajnában tele tankolva 8200 forintot kell fizetni, az elméleti nyereség 6950 forint, amiből a kalkulált 303 forintos ár mellett csaknem 23 liter 95-ös benzint lehet vásárolni itthon. Nyolc literes vegyes átlagfogyasztást feltételezve a legközelebbi ukrán benzinkúttól csaknem 300 kilométerről nullszaldós a "benzinturizmus", azon belül nyereséges. Romániában tankolva 9,4 liter benzin árát lehet megspórolni ugyanilyen feltételek mellett, azaz nagyjából 110 kilométer a nullszaldó határa. Mindezt természetesen egyéb költségek -autópályadíj, amortizáció, időkiesés - nélkül kell éretni. Más megközelítésben Ukrajnában csaknem 95 liter benzint lehet vásárolni a magyarországi 50 liter áráért, Romániában pedig 61 litert.



Recessziós időben a jövedelmek csökkenése és az árak emelkedése a kereslet csökkenését szokta okozni, de az üzemanyagok esetében nem ilyen egyértelmű a helyzet. A benzin és a gázolaj kereslete ugyanis viszonylag kevéssé ár-, illetve jövedelemérzékeny, azaz olyan termékről van szó, aminek a megvásárlásáról csak nehezen mondunk le akkor is, ha az ára emelkedik, vagy pedig a jövedelmünk csökken.

Az elemzők megmondták

A mostani, 300 forint fölé kúszó benzinár senkit nem érhetett meglepetésként, az elemzők ugyanis már több mint egy hónapja megmondták, hogy erre lehet számítani.

"Nem valószínű, hogy a benzinár idén tartósan 300 forint fölé menjen" - fejtette ki még az adóemelések bejelentése után az [origo]-nak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint erős a deflációs (árcsökkenési) nyomás a világpiacon. A szakértő szerint a második félévben a nemzetközi hatások ellensúlyozhatják az adóhatásokat, ezért a benzin éves átlagára 10-15 forinttal a tavalyi, 290 forint fölötti átlagár alá valószínűsíthető. (Januárban újra emelkedik a jövedéki adó, ami a benzin esetében 14 forinttal, a gázolaj pedig 8 forinttal dobhatja meg az árat.)

Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára rámutatott, hogy az üzemanyagok árának van egyfajta szezonalitása, miszerint nyáron a a turizmus felfutása miatt a benzin drágul, ősszel pedig a mezőgazdasági munkák miatt a gázolaj lesz drágább, de más tényezők miatt ezek a hatások ma már sokszor nem is nagyon érezhetőek.

Május közepén még 272 forint volt a benzin átlagára, a gázolajé pedig 253 forintot tett ki, és a szakértők már akkor azzal kalkuláltak, hogy 300 forint főlé mehet július elején a benzin ára. Azóta az adómentes ár emelkedett az olaj 10 dolláros, mintegy 15 százalékos drágulása miatt, a forint pedig gyakorlatilag stagnált.

Az olajárral kapcsolatban az elemzők nagyjából erre is számítottak, és ezt a tapasztalatok is alátámasztották: az utóbbi tíz évben a március-júliusi időszak átlagos árnövekedése 12,7 százalékos volt, az átlagos éves növekedés pedig 15,3 százalékot tett ki, vagyis az éves emelkedés több mint 80 százaléka ebben az időszakban szokott megvalósulni.